Asztalitenisz: Lovas kikapott, de még maradt remény a kvótára

2012.05.12. 16:32
Címkék
Jakab János után Lovas Petra is vereséget szenvedett első szombati mérkőzésén az asztaliteniszezők utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén, a dohai világselejtezőn, de utóbbi még reménykedhet abban, hogy kvótát szerez a magyar női csapatnak a londoni játékokra.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a világranglistán 71. Lovas az orosz Anna Tyihomirovával (63.) csapott össze az úgynevezett progresszív kieséses szakasz második fordulójában, a legjobb nyolc közé kerülésért, s bár 2:1-re vezetett, végül 4:2-re alulmaradt.

Bár alapesetben a nőknél csak az első hat jut kvótához a katari fővárosban, a bonyolult kvalifikációs szabályok miatt csak a verseny végén derül ki, hogy pontosan kik kapnak indulási jogot, s még Lovas is reménykedhet. A magyar játékos a folytatásban a 9–16. helyért küzd majd a tornán.

Az már eldőlt, hogy egyesben csak a már korábban indulási joghoz jutó Póta Georgina és Tóth Krisztina, illetve Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám állhat majd asztalhoz Londonban, de amennyiben Lovas sikerrel jár a katari fővárosban, a magyar női válogatott a csapatversenyben is ott lehet az ötkarikás játékokon.

Az olimpiai csapatversenyen a hat földrész legjobbja (az idei világbajnokságon nyújtott teljesítmény alapján, feltéve, hogy 3, 2 vagy 1 játékosa korábban már kvótát szerzett), a rendező ország, valamint az egyesekben legtöbb játékost adó kilenc nemzet vehet részt. Amennyiben kilencnél több nemzet felel meg a kvalifikációs szabályoknak, akkor a csapat-vb-n kialakult rangsor dönt. Dortmundban a magyar nők a 11., a férfiak pedig a 17. helyet szerezték meg.

ASZTALITENISZ, OLIMPIAI VILÁGSELEJTEZŐ, DOHA
NŐK
NYOLCADDÖNTŐ
Tyihomirova (orosz)–Lovas 4:2
KORÁBBAN
FÉRFIAK
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Zmudenko (ukrán)–Jakab János 4:2
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
2 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
2 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
19 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
25 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
31 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
33 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
41 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
49 perce
Ezek is érdekelhetik