Ezt már a zöldasztalnál sem lehet elveszíteni: ismét bajnok a Salzburg!

Vágólapra másolva!
2020.06.28. 16:47
null
Szoboszlai (szemben) ismét csapata egyik legjobbja volt (Fotó: Getty Images)
A Red Bull Salzburg hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Hartberget, s mivel a párhuzamos mérkőzésen a linzi LASK kikapott a Wolfsberger AC-tól, eldőlt, hogy ezzel megnyerte az osztrák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2019–2020-as kiírását is. Szoboszlai Dominik újabb gólpasszal jelentkezett, s lecseréléséig csapata egyik legjobbja volt.

OSZTRÁK BUNDESLIGA
RÁJÁTSZÁS, 8. FORDULÓ
RB Salzburg–TSV Hartberg 3–0 (1–0)
Salzburg,
Red Bull Aréna. Vezette: A. Heiss
SALZBURG:
Stankovic – André Ramalho, Vallci (R. Kristensen, 62.), Wöber, Ulmer (Ashimeru, 70.) – Okugava, Mwepu (Junozovic, 70.), M. Camara, Szoboszlai (Okafor, 61.) – Hvang Hi Csan (Adeyemi, 81.), Daka. Vezetőedző: Jesse Marsch
HARTBERG: Sallinger – Schantl (Leinhart, 79.), Huber, Luckeneder (Rotter, 46.), Klem (Rasswalder, 46.) – Cancola, Nimaga (Kimbauer, 61.), Tschernegg – Gabbichler, Rep, Kropfl. Vezetőedző: Markus Schopp
Gólszerző:
Ramalho (45.), Hvang Hi Csan (53.), Daka (60.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Ezúttal a Rapid Wien ellen látott sziporkázó játék ugyan elmaradt, de a Salzburg győzelme így sem forgott veszélyben a Hartberg ellen. Szoboszlai Dominikék abban a tudatban léphettek pályára, hogy ha pontot szereznek, csak hosszas jogi hercehurca foszthatja meg őket a bajnoki címtől – de leginkább az sem. S ha menet közben a legközelebbi riválisnak számító LASK otthon nem tud nyerni a 2019–2020-as Európa-liga kiírás egyik meglepetéscsapatának számító Wolfsberger AC ellen, akkor a zöldasztal sem szólhat közbe.

A Salzburg az első pillanatoktól dominálta a meccset, a gólra viszont egészen a félidő végéig várni kellett. A 45. percben egy menetrend szerinti Szoboszlai-szöglet után André Ramalho érkezett nagyszerűen és fejelt hat méterről a vendégkapuba. Ezzel a magyar középpályás neve mellé már a tizenharmadik asszisztot véshettük be a bajnoki idényben (1–0).

A második játékrész elején el is dőlt a meccs: Hvang Hi Csan az 53. percben egy látványos csukafejessel növelte kétgólosra a különbséget. Innentől talán már a salzburgi játékosokat is jobban foglalkoztatta, mi történik Linzben, mint a saját pályájukon... A 60. percben azért még összejött a harmadik hazai gól is, ezúttal Hvang a szemfüles előkészítő szerepében tetszeleghetett, Patson Daka pedig a könyörtelen befejezőjében (3–0).

Szoboszlait a 61. percben cserélte le edzője, addig, nem túlzás és nem elfogultság, csapata egyik, ha nem legjobbja volt. A bő egy óra alatt két remek lehetősége is volt a gólszerzésre, előbbit (még az első félidőben) maga teremtette azzal, hogy két védő között is jól tudta átvenni a szélről érkező, az ideálisnál talán picit erősebb centerpasszt, utóbbit pedig Hvang jó ütemű átadása után 16 méterről durrantotta nem sokkal a bal felső sarok fölé (ekkor már biztos salzburgi előnyben). Volt a gólpassza mellé legalább két gólt érdemlő kulcspassza is, de ezeket a társak nem tudták végül értékesíteni...

A hajrában a Salzburg már teljesen takarékra kapcsolt – igaz, a csereként beállt Zlatko Junozovicnak még így is összejött egy döngő kapufa a 90. percben. Ami viszont még fontosabb: a 90. percre a Wolfsbergernek is összejött egy gól a LASK otthonában...

Ezzel pedig a két végeredmény „eredőjeként” eldőlt a bajnoki cím sorsa is.

A Linz két fordulóval a vége előtt 11 pontos hátrányba került, s még ha az idény közben a vírushelyzet alatt hozott szabályok megszegése miatt levont négy pontot vissza is kapná, már azzal sem előzhetné meg Szoboszlaiékat.

A Red Bull Salzburg zsinórban hetedszer Ausztria legjobb csapata.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI

PERCRŐL PERCRE

Ezzel pedig bajnokok Szoboszlai Dominikék!

95. perc: VÉGE! NYERT A SALZBURG!
94. perc:
Ramalho kapott még egy sárga lapot a végére!
91. perc: ÉS KÖZBEN VEZET A WOLFSBERGER AC A LASK OTTHONÁBAN!

91. perc: Okafor tehetné fel az i-re a pontot, óriási szóló, négy vendégjátékost is kicselez, majd 8 méterről, kissé balról a hosszú alsó sarok mellé lő!
90. perc: MEKKORA KAPUFA!
Junozovic tekerte kapura a labdát 19 méterről, a tizenhatos bal csücskétől az imént kiharcolt szabadrúgásból: a lövés a keresztléc és a jobb kapufa találkozásán csattant. Óriási erő volt benne, de egy fél centi hiányzott a gólhoz.
89. perc: No még egy szabadrúgás: Rotter tarolta le a 16-os előterében Adeyemit.
88. perc: Mezőnyjátékkal telik az idő.
84. perc: A LASK és a Wolfsberger összecsapása még mindig 0–0.
81. perc:
Adeyemi is kap bő 10 percet, Hvang Hi Csantól köszönünk el mára.
79. perc:
Leinhart áll be Schantl helyett, ezzel az utolsó változtatási lehetőségét ellőtte a vendégcsapat.
74. perc:
Camara lökte fel Cancolát, sárga.
70. perc:
Junozovic és Ashimeru be, Mwepu és Ulmer le!
68. perc: Ivószünet. Közben Junozovic öltözik.
67. perc:
Rep helyén Dossou folytatja a vendégeknél!
66. perc: Hvan Hi Csan lő átvétel nélkül, 12 méterről a bal alsót célozva, látványos vetődéssel ér le rá Sallinger! Ez is bravúr volt!
62. perc:
Újabb csere: Vallci helyén Kristensen folytatja a hazaiaknál!
61. perc:
Változtat a Salzburg is: Szoboszlai jön le a pályáról, Okafor folytatja a helyén!
61. perc:
Csere a vendégeknél: Kimbauer be, Nimaga le!
60. perc: OTT A HÁROM! GÓÓÓÓÓÓÓÓL!
De milyen gól... Hát ezt vissza kell nézni párszor. Szoboszlai remek labdát ad, kissé Ronaldinhósan, erre néz, arra passzol, Hvang kiugrik a védők közül, lő, a kapus bravúrral véd, felperdül, a védők azt hiszik szöglet jön, de Hvang begyűjti az alapvonalnál, centerez, Daka pedig érkezik és 6 méterről a kapuba lő!
59. perc:
Már három lehetne! Hvang majd Szoboszlai a labda útja a 16-oson belül. A magyar középpályás önzetlen, lekészíti az érkező Mwepunak, aki 17 méterről a bal alsó sarok mellé lő! Fogja is a fejét...
58. perc:
Hvang veszi át a labdát a 16-os bal csücskénél, a jobb kezénél érkező Szoboszlai elé tálal, aki egy igazítás után 16 méterről a bal felső sarok fölé bombáz! Nem sok hiányzott!
56. perc: A hálóban a labda, de hiába! Menetrend szerinti Szoboszlai szöglet, középen Wöber küzd az emberével, majd 7 méterről, estében a bal alsóba fejel, a spori szerint viszont szabálytalanul...
53. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Ez már bent van! Hvang Hi Csan!
Gyors kontra a Salzburgtól, Vallci húzódik előre a jobb szélen, jó a beadása a védők mögé, Hvang középen leválik az emberéről, majd egy csukafejessel, előrevetődve a hálóba bólintja a második salzburgi találatot!
52. perc: VÚÚÚÚÚÚ! Szoboszlai balról érkező centerezése után Hvan Hi Csan kapáslövése zúg el a léc felett!
51. perc: Mindenki rendben, harcra, folytatásra készen!
50. perc:
Camarát kell ápolni, úgy fest, egy párharcnál aláfordult a bokája...
48. perc: Stankovic! A Hartberg kapusa a saját ötöséről indítaná Repet, de arra aligha számítottak a vendégek, hogy Stankovic jó 40 métert sprintel a saját tizenhatosáról és a középkörben, fejjel ment a csatár elől! Bravúros megoldás!
47. perc: Daka fejelt 10 méterről a kapu fölé!
46. perc:
Kettőt cseréltek a vendégek: Rotter és Rasswalder be, Klem és Luckeneder le!
46. perc:
Folytatódik az összecsapás!

A Salzburg honlapja menet közben azzal az információval szolgált, hogy a győzelem önmagában mégsem elég a Red Bull bajnoki címének biztosításához. Az ok a jogi útvesztőkben keresendő. A LASK, mivel a járvány alatt nem tartotta be a szövetség szabályait, s közösen edzettek a játékosok, kapott korábban egy négypontos levonást. A linzi csapat ugyanakkor fellebbezett a döntés ellen, ítélethozatal pedig csak augusztus közepére várható. Vagyis teljesen biztos csak úgy lehet ma a Salzburg bajnoki elsősége ha győz, miközben riválisa, a LASK kikap otthon a Wolfsbergtől… Úgy 11 pontra ugrana az előny, abból pedig hiába jön le négy, marad épp elég.

45+2: Vége az első félidőnek!
45. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓL! Megszerzi a vezetést a Salzburg! Ramalho!
Szoboszlai sarokrúgása remekül száll középre, Ramalho a tizenhatos vonaláról startol, teljesen üresen érkezik a kapu előterébe, majd 6 méterről a jobb kapualu belső oldala mellé bólintja a labdát! Újabb gólpassz Szoboszlaitól!
45. perc:
Két perc lesz a ráadás!
43. perc: Daka lő a 11-es pont magasságából, nem sokkal a kapu bal oldala mellé!
42. perc: A LASK Linz–Wolfsberger összecsapás ugyanúgy 0–0, mint a miénk. Jelen állás szerint bajnok a Salzburg.

Miért más Szoboszlai Dominik mezén a szponzor, mint a csapattársaién? A válasz ITT OLVASHATÓ!

40. perc: Ígéretes helyről jöhetett szabadrúgással a vendégcsapat, Rep vágná kapura 19 méterről, a 16-os bal csücskétől a labdát, de a lövése levágódik a sorfalról!
37. perc: SZOBOSZLAI! Camara lövi erőből középre a labdát, Szoboszlai remek technikai megoldással átveszi azt a kaputól 13 méterre, elhúzza a védő mellett, majd alig 8 méterről, kissé balról a rövid felsőt célozza, de a kapu bravúrral odaér!

34. perc: A hartbergi Nimagáé a meccs első sárga lapja!
32. perc: Hvang tudja átvenni a labdát két védő között a 16-oson belül, a mozdulat önmaga szöktetésének is tökéletes, 13 méterről lő, a bal alsót célozza, de a kapus jó ütemben leér és véd!
29. perc: Hvang használja ki a vendég védők határozatlanságát, a 16-os előterében átveszi a labdát, lő, nem sokkal a bal alsó mellé!
25. perc: Ramalho szabálytalansága után jöhet szabadrúgással a Hartberg 25 méterről, kissé balról a hazai kapuval szemben. A beívelés után Rep elé kerül a labda, aki 10 méterről lő, de Stankovic jól zárja a szöget!
23. perc: Ivószünet.
17. perc: Sallinger kerül nehéz helyzetbe egy hazaadásnál, letámad a Salzburg, a kapus csele jó a rárontó Camarával szemben, de az azt követő passza a védőhöz kissé rövid, végül egy szöglettel megússzák a vendégek...
15. perc: Túl az első negyedórán: 68 százalékban járt a labda a salzburgi lábakon, hat kísérlet, három kaput eltaláló lövés és fejes a hazai oldalon. 32 százalékos labdabirtoklás, nulla lövés a vendégeknél.
13. perc: Hvang futott lesre.
10. perc: Egy 25 méterről eleresztett, lapos lövés Mweputól... elkerüli a jobb alsót. De megpattant. Jöhet Szoboszlai újabb szöglete. Ami után kifejelik a beadást a védők.
7. perc: Ramalho húzódik előre, a védelem mögé belőtt labdára elsőként érkezik, lendületből középről, mintegy 12 méterről lő, de Sallinger bravúrral menteni tud!
4. perc: Rögvest óriási Salzburg-helyzetek! Az imént jobbról, Okugawától jött egy életerősen, laposan középre lőtt labda, a hosszún Szoboszlai robbant be, ám hiába dobja magát, centikkel lemarad a centerezésről!
2. perc: A hálóban a labda! Daka lőtt a kapuba ziccerben, de a partjelző behúzta a lest, így nem érvényes a találat...
1. perc:
Elkezdődött a mérkőzés!

ELŐZMÉNYEK

A Red Bull Salzburg a hétközi fordulóban 7–2-re kiütötte a Rapid Wient, ezzel nyolcpontos előnyre tett szert közvetlen üldözőjével szemben (aki a bécsiek vereségével ismét a LASK Linz). Mindez azt jelenti, hogy a Hartberg ellen egy győzelemmel matematikailag is biztossá teheti az újabb bajnoki címét a salzburgi együttes.

Az osztrák élvonal kiírása alapján pontegyenlőség esetén a jobb gólkülönbség dönt a felek között, ha a Salzburg „csak” döntetlent érne el, míg a LASK győz, az a matematikai bizonyossághoz még kevés, ám mivel a két klub gólkülönbsége közül a címvédőé jelenleg harminceggyel jobb, így nehéz elképzelni, hogy az esetleges pontszerzés után is még aggódnia kellene a salzburgiaknak.

Szoboszlai Dominik ezúttal is ott van a házigazda kezdőjében, a magyar középpályás 24 bajnokin hét gólnál és tizenkét gólpassznál jár az idényben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik