Németh Hunor: Más a helyem a hierarchiában, mint az U19-ben

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.01.12. 14:59
Németh Hunor várja a bemutatkozást (Fotó: fck.dk)
Az FC Köbenhavn hivatalos oldala a klub magyar játékosával, Németh Hunorral készített interjút, ahol szóba került a felnőttek között készülés, a bécsi Konferencialiga-mérkőzés, valamint az utánpótlás-válogatott is.

Németh Hunor 3 évesen került Dániába, és az FC Köbenhavn utánpótlásában végigjárta a lépcsőfokokat, és most már az első csapattal készül.

A 17 éves középpályás a Rapid Wien elleni Konferencialiga-mérkőzés előtt bekerült a nagycsapat keretébe, igaz, a debütálás elmaradt.

„Szerdán reggel mondták, hogy siessek pakolni, mert utazom én is Bécsbe. Nagyon örültem, de egyben meg is lepődtem. Mindenesetre hatalmas élmény volt – mondta Németh Hunor a klub hivatalos honlapján. – Reménykedtem benne, hogy játéklehetőséget kapok, de az eredmény ezt nem tette lehetővé. Remélem, legközelebb erre is eljön a lehetőség.”

Németh hozzátette, hogy teljesen más a felnőttekkel készülni, mint az U19-cel.

„A tempó gyorsabb, és a hierarchiában is más a helyem, mint az U19-ben, ahol az egyik hangadó vagyok. Nyolcas és hatos pozícióban tudok játszani, jó bal lábam van, az előző idényben is szereztem néhány szabadrúgásgólt. A védekezésből és a támadásból is kiveszem a részem.”

Németh kitért a magyar U19-es válogatottra, amely Ausztriával, Izlanddal és éppen Dániával csap össze. Számára utóbbi lesz az érdekes, hiszen olyanok ellen játszhat, akik csapattársai jelenleg vagy azok voltak korábban.

 

 

Legfrissebb hírek

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
8 órája

MLS: Gazdag Dániel győztes gólt szerzett a New York Red Bulls ellen – videó

Légiósok
2026.10.29. 06:52

Markgráf Ákos gólpasszt adott; Komoly verésbe szaladt bele a Getafe a Kl-ben

Konferencialiga
2026.10.22. 20:58

Markgráf Ákos: Jóval többet kivesz belőlem a futball Dániában

Légiósok
2026.10.22. 14:44

Markgráf és Németh is a pályán volt, a Köbenhavn egy hármassal küldte haza a Bragát

Konferencialiga
2026.10.15. 23:03

Kl: Tirana helyett Elbasanban lép pályára az FC Midtjylland

Konferencialiga
2026.10.15. 13:25

Brazíliában korlátozzák a légiósok számát, a fiatalokra is szabályt vezetnek be

Minden más foci
2026.09.23. 12:57

FC Köbenhavn: Németh Hunor bemutatkozott a dán bajnokságban

Légiósok
2026.09.12. 08:03