Anglia: Pölöskey újabb esélye a bizonyításra a Coventrynél

2012.08.13. 10:40
Címkék
Lassan összeáll az angol harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Coventry City kerete a 2012–2013-as szezonra. Pölöskey Pétert is teszteli még az együttes, és Andy Thorn menedzser szerint a magyar támadó még a héten bizonyíthatja, hogy érdemes őt szerződtetni.

„Korai még Péterről beszélni, hiszen alig kapott lehetőséget a bizonyításra – mondta Andy Thorn, a Coventry City menedzsere. – Azonban a második csapatunk játszik egy mérkőzést a héten, amin ő biztosan pályára lép, és ezután döntünk a jövőjével kapcsolatban."Andy Thorn, a Coventry City menedzsere. – Azonban a második csapatunk játszik egy mérkőzést a héten, amin ő biztosan pályára lép, és ezután döntünk a jövőjével kapcsolatban."

Steven Jennings is próbajátékon vett részt a Coventrynél, és Thorn szerint érdemes lenne őt szerződtetni, hiszen rászolgált erre.

A Coventry City kedden a Dagenham&Redbridge-dzsel csap össze a Capital One-kupában, majd szombaton megkezdi bajnoki szereplését a Yeovil elleni találkozóval.

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
7 perce

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
13 perce

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
31 perce

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
51 perce

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
1 órája

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

Egyéb egyéni
1 órája

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
1 órája