„Bánom, hogy sokan csak legyintenek a szlovén élvonalra – mondta a Nemzeti Sportnak Polareczki Roland, aki eddigi utolsó gólját a patinás Olimpija Ljubljanának fejelte szombaton. – A mostaninál nagyobb figyelmet érdemelne az ország labdarúgása, már csak azért is, mert az Olimpija az Európa-liga-selejtező harmadik köréig menetelt, a Bajnokok Ligájából kieső Maribor pedig a csoportkörben igyekszik pontokat gyűjteni. Ez a két klub kiemelkedik az első osztály tízcsapatos mezőnyéből, de azt hiszem, a magyar élvonalban a többi együttesnek sem lennének kieséses gondjai.”eddigi utolsó gólját a patinás Olimpija Ljubljanának fejelte szombaton. – A mostaninál nagyobb figyelmet érdemelne az ország labdarúgása, már csak azért is, mert az Olimpija az Európa-liga-selejtező harmadik köréig menetelt, a Bajnokok Ligájából kieső Maribor pedig a csoportkörben igyekszik pontokat gyűjteni. Ez a két klub kiemelkedik az első osztály tízcsapatos mezőnyéből, de azt hiszem, a magyar élvonalban a többi együttesnek sem lennének kieséses gondjai.”
Visszakanyarodva a legfőbb kérdéshez: Polareczki a ZTE játékosa, a nyáron került a Nafta Lendavához – kölcsönbe. Ugyanilyen státusban szerepelt tavaly augusztus óta az NB III Bakony-csoportjában aranyérmes Soproni VSE csapatában.
„Az átigazolási időszak végén érkeztem Szlovéniába, a csapat már készen volt – emlékezett a 21 éves csatár. – Eleinte csak csereként kaptam lehetőséget, majd szép lassan bejátszottam magam a kezdőbe. Amikor otthon, az NB III-ban szerepeltem, akkor is tudtam, elegendő erő és kitartás van bennem az előrelépéshez, mert a labdarúgásból szeretnék élni – és ekkora ugrást csupán sok-sok munkával lehet pofára esés nélkül végrehajtani. Sebők József és Koplárovics Béla már kitaposott itt előttem egy ösvényt, én pedig nem szeretnék letérni róla.”
A helyi sajtó felkapta a támadót, Polareczki Roland szlovén újságoknak, rádióknak nyilatkozik. Csapattársai befogadták, a szurkolók pedig a nevét skandálják odaadó játékát látva.
| Focilégió |
| Videón Polareczki négy gólja |
„A Mura elleni bajnokin úgy megrúgott egy vendégvédő, hogy hirtelen azt sem tudtam, milyen rendezvényen vagyok – mondta. – Kénytelen voltam lekéredzkedni, a nézők felállva, vastapssal ünnepeltek. Másnap az óriási fotóm köszönt vissza rám az egyik lapból. Az újságíró azt írta cikkében: sírtam a cserénél, mert szerettem volna pályán maradni és győztes gólt szerezni. Ebből a történetből minden igaz volt, csak a könnyek nem, de sztorinak így is jó…”
