Priskin megunta a mellőzést, januárban váltana

2011.10.17. 19:57
null
Priskin Tamás (16) tavasszal csereként még lehetőséget kapott az Ipswichben, most már úgy sem <br />(Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Múlt héten a finnek elleni labdarúgó Eb-selejtezőn a magyar válogatottból Priskin Tamás járt a legközelebb ahhoz, hogy gólt szerezzen, ám mindkét helyzetét elpuskázta. Egervári Sándor szövetségi kapitány a meccs után elmondta, a csatáron látszik, hogy nincs játékban a klubjánál. A támadó megunta a tétlenséget, a télen szeretné elhagyni az angol másodosztályú Ipswichet.

„Priskin Tamás játékán sajnos érződött, hogy nincs igazán játékban, kevés tétmeccsen játszott az utóbbi időben" – nyilatkozta a finnek elleni meccs után Egervári Sándor szövetségi kapitány a 25 éves csatárról, aki kétszer is helyzetbe tudott kerülni az Eb-selejtezőn, de egyik lehetőségét sem tudta gólra váltani.

Priskin a 2011–2012-es szezonban még egyetlen tétmeccsen sem lépett pályára az Ipswich színeiben, ebben az idényben hivatalos találkozón csak a válogatottban játszott, Izland ellen csereként egy félidőt, a svédek ellen szintén csereként tíz percet, míg a finnek ellen kezdőként 59 percet.

A játékos ügyeit intéző Stars and Friends menedzseriroda részéről Fülöp Ferenc a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, a támadó játszani szeretne, ezért nem akarja kivárni szerződése jövő nyári lejártát, már januárban klubot váltana.

„Tamás futballozni szeretne, és mivel erre az Ipswichnél a jelek szerint nincs lehetősége, új csapatot keresünk neki. Jövő nyáron jár le a szerződése, de ezt nem szeretnénk kivárni, reméljük, már a januári átigazolási időszakban sikerül váltania" – nyilatkozta a játékosügynök, aki hozzátette, végleges megoldásban, és nem egy újabb kölcsönszerződés.

Priskin az idén januárban érkezett Paul Jewell menedzsernél fokozatosan háttérbe szorult – előbb a kezdőcsapatból került ki, majd kölcsönadták őt a Swansea-nek, de tavaszi sérülése, illetve az Ipswcihez történt visszatérése után már egyáltalán nem számít rá a szakember.

Paul Jewell szeptemberben úgy nyilatkozott, nincs különösebb baja a támadóval, aki egyszerűen nem fér be a keretbe. A szakember azt is elmondta, augusztusban szerették volna kölcsönadni a csatárt a Leedsnek, de ő nem akart mindenáron váltani, túl sokat gondolkodott a lehetőségen, így nem jött létre az üzlet.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
5 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
5 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
6 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
6 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
6 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
6 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
6 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik