Portsmouth: „Futács egy szörnyeteg, retteghetnek tőle a riválisaink”

2011.08.30. 15:02
Címkék
Nagyon hízelgően nyilatkozott a múlt héten az angol másodosztályú Portsmouthhoz szerződő Futács Márkóról egyik csapattársa, Jason Pearce hátvéd, aki az egyik helyi lapnak elmondta: szerinte a 196 centiméteres, jó testfelépítésű csatár a Championshipben szereplő klubok védelmeinek rémálma lehet.

„Márkó egy szörnyeteg, alig hittem el, hogy csak 21 éves, arra pedig pláne nem gondoltam, hogy csatár, azt hittem, kapus vagy védő – mondta a 23 éves Pearce, aki portsmouthi nevelésként 2007-től 2011-ig a Bournemouthban játszott, s a nyáron tért vissza nevelőegyesületéhez. – El kell ismernem, hogy a semmiből jött hozzánk, eddig még nem hallottunk róla, de kellemes meglepetés volt a próbajátékokon, s mivel fiatal, nagyon sokat fejlődhet még, figyelniük kell rá az edzőinknek. Remélem, gyorsan beilleszkedik, és mutat nekünk valamit, amit nélküle nem tudna a csapat, és rettegni fognak tőle a Championship védelmei."

Futács a Werder Brementől érkezett a Portsmouthhoz, a csatár posztján a nigériai Nwankwo Kanuval, a zimbabwei Benjani Mwaruwarival, a norvég Erik Hussekleppel, valamint két angollal, Dave Kitsonnal és Luke Varneyval kell megvívnia a csapatba kerülésért.

Legfrissebb hírek

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
23 perce

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
28 perce

Gyász: elhunyt az NBA-edzőlegenda, Don Nelson

Amerikai sportok
32 perce

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
47 perce

Xavier Pascual: Már az idény első felében is csúcsformában kell lennünk

Kézilabda
49 perce

Videó: Így kért elnézést a szurkolóktól a nagy zakó után a DVTK edzője

Labdarúgó NB II
1 órája

A FIDE két héten belül dönt az oroszok sakkolimpiai indulásának ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

WNBA: Juhász Dorkáék ismét győztek, rájátszásban a Minnesota

Kosárlabda
1 órája