Játékossors: a 20 éves magyar csatár Németország után Angliában próbál szerencsét

2011.08.19. 16:53
Címkék
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a legutóbb a Budapest Honvédnál szerepelt, 20 éves Bajner Bálint a múlt héten Rostockban vett részt próbajátékon. A támadó azonban nem fogadta el a német klub által felkínált lehetőséget, és Angliába utazott újabb próbajátékra.

„Bajner Bálinttal elégedettek voltak Rostockban. A vezetők hosszú távú elképzelést vázoltak a csatár elé, de ő nem látta biztosítva az állandó játéklehetőséget, ezért nem szerződött a német másodosztályú klubhoz. Azóta érkezett egy angol harmadosztályú megkeresés is, ezért a héten Bálint már el is utazott Angliába próbajátékra" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére a csatár ügyeit intéző menedzser, Varga Endre, aki a szóban forgó csapatot nem kívánta megnevezni.

A korábban a West Ham United tartalékcsapatában is megforduló Bajnert a hét végéig teszteli az angol klub, ezt követően dönthetnek a szerződtetéséről.

Legfrissebb hírek

Négy magyar továbbjutás az atlétikai Eb nyitó délelőttjén

Atlétika
43 perce

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb játékost jelentett be a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Rendezte 90 millió forintos tartozását a Mosonmagyaróvári KC

Kézilabda
2 órája

Araújo Liverpoolban, Maldini Cagliariban – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Vége a szabadságnak, Mbappé és Cucurella is befutott a Real Madridhoz

Spanyol labdarúgás
2 órája

Takács Boglárka a „szelek szárnyán” először 11 másodpercen belül

Atlétika
2 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
3 órája