
Noha Almelo 72 ezres lakosságából mindössze nyolcezren foglalták el helyüket a Polman Stadionban (alighanem lettek volna többen is, csakhogy ahhoz néhány szektorral bővíteni kellene a miniarénát), az áhított óriásölés elmaradt a Heracles–PSV meccsen, ami elsősorban Dzsudzsák Balázs érdeme, aki a góljával megnyugtatta a kisebb hullámvölgyből éppen kikecmeregni akaró eindhovenieket.
A 25. percben olyannyira egyedül találta Jeremain Lens labdája, hogy akár térdre ereszkedve, ahogy azt a grundon szokás, fejjel is a kapuba juttathatta volna a labdát.
„Biztosra mentem, még át is vettem a zsugát, mielőtt begurítottam volna – felelte a Nemzeti Sportnak a viszontagságosabb hetek után némi megkönnyebbüléssel a hangjában a hollandiai magyar szélső. – Második gólunk szerzője, Marcus Berg pedig olyan egyedül vezethette a kapura a labdát, hogy ő aztán tényleg grundosíthatta volna a meccset, de nem volt az olyan könnyű, hogy így tegyük. Fáradt a csapat, tudtuk, hogy nehéz erőpróba előtt állunk, és nem szabad elfelejteni, hogy Andreas Isaksson bravúrja is kellett a győzelmünkhöz.”
A svéd kapus a PSV 1–0-s vezetésénél védte ki a hazaiak tizenegyesét.
„Örömteli, hogy saját kezünkben a sorsunk, még három mérkőzést kell megnyernünk, és miénk az arany – reménykedik Dzsudzsák. – Ami biztató: egy hét pihenőnk van a következő fellépésig, ez jelen állapotunkban nem elhanyagolható szempont. Mondhatnám, úgy hajtottam én is, hogy a cipőm szétszakadt, de nem lenne teljesen igaz. Nem mintha nem küzdöttem volna, de a stoplis egy sarkazás után szakadt ketté. Én sem láttam még ilyet.”
A Feyenoord játékosai és hívei pedig olyat nem tapasztaltak soha, mint 2010. október 24-én, amikor tíz kapott góllal ballaghattak haza a Philips Stadionból. Nos, könnyen lehet. Hogy a revánsvágytól fűtött, egyre jobb formába lendülő, a hét végén a Willem II-t megszóró rotterdamiak otthonában dől el a bajnoki arany sorsa.
TOVÁBBI RÉSZLETEKET – MELYBEN DZSUDZSÁK A FEYENOORD ELLENI HÉTVÉGI MÉRKŐZÉSRŐL ÉS AZ ESETLEGES GÓLKIRÁLYI CÍMRŐL IS BESZÉL – A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHAT!







