Hajnal és Torghelle is betalált

Vágólapra másolva!
2011.01.05. 19:33
null
Torghelle Sándor (14) már az 5. percben megszerezte a vezetést csapatának (Fotó: fortuna-duesseldorf.de)
Címkék
Európa déli részén és persze Nagy-Britanniában javában zajlanak a labdarúgó-bajnokságok, az északabbra fekvő országok csapatai azonban a felkészülés időszakát élik. Szerda délután több magyar légiós is pályára lépett, közülük pedig ketten gólt is szereztek (Hajnal Tamás és Torghelle Sándor személyében), Dzsudzsák Balázs pedig gólpasszt adott. Simon András az utóbbi napokban az Aachennél volt próbajátékon, de edzője elmondása szerint nem győzte meg őket, így nem tartanak rá igényt.

 

A Dortmund őszi szárnyalásából Hajnal Tamás nem tudta kivenni a részét, a mai Lens elleni felkészülési mérkőzésen azonban a második félidőben lehetőséget kapott a bizonyításra. A magyar középpályás élt is lehetőséggel, már ha azt nézzük, hogy a 83. percben ő szerezte csapata második gólját. Ez kis híján győztes találatnak bizonyult, ám a francia csapat – amelynek kispadjára Bölöni Lászlót vasárnap nevezték ki – az utolsó percben egyenlíteni tudott, így 2–2 lett a vége.

Szintén Spanyolországban csapott össze két másodosztályú német csapat: a Fortuna Düsseldorf 3–0-ra nyert az Alemannia Aachen ellen. A találkozó első gólját az 5. percben Torghelle Sándor szerezte, akinek egyórányi játéklehetőség jutott. A másik oldalon két magyar is a kezdőcsapatban kapott helyet Stieber Zoltán és Simon András személyében. Utóbbi, ahogy arról a Nemzeti Sport Online elsőként beszámolt, szerződést bontott korábbi klubjával, a Liverpoollal, és azóta csapatot keres magának. Az aacheni próbajátékon úgy tűnik, nem járt sikerrel, mivel az Alemannia edzője a találkozó után azt nyilatkozta, hogy a magyar játékos nem tudta őket meggyőzni, így nem tartanak igényt a szolgálataira.

Dzsudzsák Balázs az őszi tétmérkőzéseken szép számban termelte a gólokat, és most a Telstar elleni felkészülési találkozón is eredményes volt – egyes portálok szerint. Az eindhoveni klub honlapja szerint azonban Marcelo megcsúsztatta a labdát a magyar szélső szabadrúgás után, így a brazil védőt könyvelték el gólszerzőként. A másodosztályú Telstar ellen 2–1-re nyerő PSV második találatát megelőző támadásban szintén benne volt Dzsudzsák.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK 
Genclerbirligi–Nürnberg 0–1
Manisaspor–Stuttgart 1–4
Emmen–Osnabrück 1–5
Fortuna Düsseldorf–Alemannia Aachen 3–0
Borussia Dortmund–Lens 2–2
PSV–Telstar
2–1

 

Legfrissebb hírek

A mexikói Kisbika nagy áttörése – sztárportré, Isaac Del Toro

Képes Sport
15 perce

„Bennünk élő történelem” – bemutatták a női kézilabda-válogatott új mezét

Kézilabda
20 perce

ATP-vb: De Minaur két szettben verte Fritzet

Tenisz
27 perce

Világbajnok és Európa-bajnok magyar kézilabdázókat köszöntöttek

Kézilabda
37 perce

Vb-selejtező: az MSÚSZ megtartotta a tudósítók ebédjét Jerevánban

Foci vb 2026
37 perce

Pétervári-Molnár Bendegúz bekerült az Európai Olimpiai Bizottság sportolói testületébe

Egyéb egyéni
1 órája

Guricsné kalandja az egymárkás éremmel

Népsport
1 órája

LA 2028: változik, de még nem végleges a vízilabdatornák lebonyolítása

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik