Belgium: nem mer Juhász szeme elé kerülni az Anderlechtet legyőző játékos

2010.02.08. 13:50
Címkék
Az Anderlecht ellen a 89. percben győztes tizenegyesgólt szerző Cephas Chimedza, a St. Truiden futballistája elmondta, a következő napokban megpróbálja elkerülni Juhász Rolandot.

A zimbabwei középpályás ugyanis közel lakik az Anderlecht magyar védőjének otthonához.

„Szeretném elkerülni Juhász Rolandot a következő héten. Nagyobb és erősebb, mint én. Nem szeretnék kockáztatni" – viccelődött a futballista.

„Mielőtt tizenegyest rúgok, mindig megkérdezem a kapust, hogy meg akarja-e érinteni a labdát. Aztán megmondom neki, hogy a lövésem után már nem lesz erre lehetősége" – jelentette ki nevetve Chimedza.

Juhász egyébként úgy nyilatkozott a mérkőzés után, hogy megvolt a lehetőségük az újabb gólszerzésre találatuk után, de semmi nem jött össze.

„Megvolt a lehetőségünk, hogy két góllal vezessünk, de semmi nem jött össze. Az elmúlt héten jó meccseket játszottunk, de ezen a találkozón nem ment a játék. Ilyen a futball" – mondta Juhász.

Legfrissebb hírek

Korábbi győztes és két társházigazda is a középmezőnyben – NS-erősorrend, II. rész

Foci vb 2026
16 perce

Hetes rögbi: extra teljesítmény kell a június végi második fordulóban

Egyéb csapat
17 perce

Kitölthető vb-poszter csütörtökön a Nemzeti Sportban!

Foci vb 2026
43 perce

Az idei futball-vb évtizedekre meghatározhatja a globális szórakoztatóipart

Foci vb 2026
46 perce

World Sailing: az orosz junior vitorlázók visszatérhetnek

Egyéb egyéni
1 órája

A következő vb-n szeretne részt venni az Egyesült Államokból kiutasított szomáliai játékvezető

Foci vb 2026
1 órája

Hétvégén rendezik az első Keleti Ágnes-emlékversenyt

Torna
1 órája

Olvasóinknál is Schäfer volt a kazahok elleni meccs legjobb magyar játékosa

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik