Pécs: az elküldött Törtei Gyánót és Regedeit környékezte meg

Vágólapra másolva!
2011.10.28. 11:03
Címkék
Pénteken sajtótájékoztatót tartottak Törtei Tamás ügyében Pécsett. Amint arról már beszámoltunk: az élvonalbeli labdarúgócsapatnál tegnap szerződést bontottak a játékossal, ezúttal viszont megtudhattuk, hogy a védő két csapattársát, Gyánó Szabolcsot és Regedei Csabát is megkörnyékezte a Siófok elleni Ligakupa-mérkőzés előtt, és fejenként 1500-1500 eurót ígért nekik.

Az eddig kiszivárgott információkból annyit lehetett tudni, hogy Törteit ismeretlenek megpróbálták rávenni az eredmény befolyásolására, amit ő jelentett. Mivel ezt nem azonnal, hanem késve tette csak meg, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) vizsgálatot indított, és 2011. december 31-ig eltiltotta minden futballal kapcsolatos tevékenységtől.

A Pécs az október 3-án napvilágra került eset után azonnal felmentette az edzések látogatása alól a védőt, aki korábban úgy nyilatkozott, hogy tiszta a lelkiismerete, a megkeresésre nemet mondott és azonnal visszautasította az ajánlatot. A bama.hu szerint 1000-1500 eurót ígértek neki.

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
1 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
1 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
2 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
2 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
2 órája

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik