Paulo Sousa: Példaképe nincs, a futball a bálványa

PÉLDAKÉPE NINCS, A FUTBALL A BÁLVÁNYA

Azt bátran mondhatjuk, hogy Paulo Manuel Carvalho de Sousa játékos-pályafutását szinte minden kollégája megirigyelhetné. Megjárt három csúcskategóriás klubot és öt kifejezetten erőset, trófeák sorát nyerte, több mint egy évtizedig volt tagja hazája nemzeti csapatának.

A viseui születésű Paulo Sousa édesapja garázsában „szerelmesedett bele" a labdába, itt játszogatva-trükközve nagyon sokat fejlesztett technikáján, de az utcán heverő kődarabok is bármikor jók voltak dekázásra.

„A képzeletem segítségével játszottam, sokszor csak úgy magamban, magam ellen. Példaképem nem volt, a futball volt a bálványom. Igazából csak később értettem meg, milyen fontos az, hogy a gyerekeknek legyenek példaképeik" – vallott gyermekkoráról. Sokak szerint a korai képzés hiánya járult hozzá karrierjét megrövidítő sérülékenységéhez.

Igazolt játékos először a Repesensesnél lett, tizenhat évesen került a Benfica akadémiájára. Bekerült a korosztályos válogatottba, így tagja lett a portugálok „aranygenerációjának": ott volt az 1989-ben U20-as világbajnoki címet szerzett csapatban (többek között Fernando Coutóval, Joao Pintóval), 19 évesen már a Benfica első csapatában is szerepet kapott.

Fejlődésében döntő szerepe volt a neki bizalmat adó Sven-Göran Erikssonnak és a portugál utánpótlás-stratégiát kidolgozó Carlos Queiroznak: utóbbit tartja annak az edzőnek, aki valódi mentora és tanítója volt. Elmondása szerint tőle tanulta a legtöbbet.

„Győztes mentalitást plántált belénk, és ez az egyik legfontosabb dolog egy fiatal játékos számára" – mondta Queirozról.

A lisszaboni piros-fehérekkel nyert egy bajnokságot és egy kupát, bekerült a portugál A-válogatottba, aztán elkövette azt, amitől kénkövet fújnak a Benfica-drukkerek: átigazolt Pachecóval együtt a városi rivális Sportinghoz.

Az „árulás" nem járt eredménnyel, mert hiába volt a Sportingnak brutálisan erős középpályája – Figo, Paulo Sousa, Kraszimir Balakov! –, a bajnokság végén a Benfica örült, a „gyíkok" meg a harmadik helyre szorultak.

Ez volt az utolsó portugáliai szezonja, várta a Juventus. Nem epizódszerepet szántak neki: fontos tagja volt az 1994–1995-ben a hazai színtéren taroló (bajnoki cím, Olasz Kupa, olasz Szuperkupa) Juventusnak, és a kezdőcsapatban volt az 1996-os Bajnokok Ligája-döntőn is, melyet a Juve tizenegyesekkel nyert meg. Az idény végén váltott, jó ütemben: átment a Borussia Dortmundba, nyert is egy német Szuperkupát, egy Interkontinentális Kupát, no meg még egy Bajnokok Ligáját. Pont volt csapata, a Juventus ellen, úgy, hogy a döntő minden percét a pályán töltötte.

Dortmundban már sokszor volt sérült, és sérülékenysége végig is kísérte további karrierjét, végső soron rövidre zárva azt. Volt még egy közepes éve az Interben, utolsó három csapatában – Parma, Panathinaikosz, Espanyol – viszont összesen nem játszott harminc bajnokin. A válogatottal Eb-elődöntős (2000, az 1996-os tornán is játszott), de világbajnokságon sosem játszott, 2002-ben búcsúzott a nemzeti csapattól. Mindössze 31 évesen hagyta abba a játékot, pályafutása során a legkedvesebb játékostársa Roberto Baggio volt. Már csak azért is, mert a társai játékát rendszeresen elemző portugál középpályásnak ő mutatta a legnagyobb trükköket...

ELEMZŐ GEODÉTA

Nem meglepő, hogy visszavonulása után Paulo Sousa az edzői pályára lépett. Mentorai – különösen Marcello Lippi – tanácsára mindig igyekezett társaitól ellesni a játék apró mesterfogásait, nagyon precíz volt, meg is kapta a Geodéta becenevet.

„Lippi arra kért, hogy analizáljam a meccseket, a játékosokat, kikérte a véleményem, és arra ösztökélt, hogy legyek valódi vezér a pályán" – mondta erről.

Elkezdte az edzői képzést, Luiz Felipe Scolari és a portugál szövetség sportigazgatója, Carlos Godinho pedig megbízta az U16-os válogatott vezénylésével, miközben az A-csapatnál is segédkezett. 2007 júliusáig dolgozott a fiatalokkal. Első felnőtt csapatánál rögtön a mély vízbe dobták: a gazdag tulajdonosokkal rendelkező, nagy ambíciójú Queens Park Rangersszel kezdett dolgozni 2008-ban.

„Sajnos amikor a klubnál dolgozott, sérült voltam, csak a pályán kívülről figyelhettem a munkáját, de azt megállapítottam, hogy kiváló szakember – mondta Sousáról a QPR magyar középpályása, Buzsáky Ákos a Nemzeti Sportnak. – José Mourinho stílusát követi. Megfordult a német, az olasz és a spanyol bajnokságban is, ötvözi a precíz német, a taktikus olasz és a kreatív portugál stílust. Nem tudom, mit várnak el tőle Fehérváron, de nyilván a bajnoki címet és a nemzetközi előrelépést kell megcélozni, s ezt én is elvárnám tőle."

Játékosai kiemelték Paulo Sousa taktikai képzettségét: rendszeresen váltogatta a felállást az ellenfeleknek megfelelően, illetve meccs közben is: 4–3–3-at, 4–4–2-t és 4–1–2–1–2-t is rendszeresen játszatott csapataival. Elmondása szerint a sokpasszos, támadó játékot kedveli – egy erősen ironikus szurkolói vélemény szerint ezzel csak annyi baj volt, hogy a QPR ugyan jól játszott, de nem lőtt gólokat...

A londoni edzősködés 2008 novemberétől 2009 áprilisáig tartott és közepes mérlegű – 7–12–7 – volt. Mégsem a pályán mutatottak zárták rövidre Paulo Sousa QPR-tréneri karrierjét, hanem az, hogy a klubvezetők szerint indiszkréciót követett el bizalmas információ (Dexter Blackstock kölcsönadása) kiszivárogtatásával. Konkrétan Sousa kifakadt egy mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, hogy a vezetőség a feje fölött adta kölcsön a házi gólkirályt, és ez az ő felelősségük – lapátra is tették. Egyébként a QPR ekkoriban nagyüzemben váltogatta az edzőket, másfél év alatt ötször került sor váltásra...

Jött a walesi Swansea és az egyetlen jó szezonja: a Roberto Martínezt váltó portugál majdnem elcsípte a rájátszást az angol másodosztályban, csaknem három évtizede nem látott jó helyezésre (7.) vezetve a csapatot. Igazság szerint a playoff elérhető lett volna, ha a Swansea nem omlik össze az idény végén.

A csapat rendkívül stabilnak számított – a Championship egyik legjobban védekező együttese volt 2009–2010-ben a Swansea, a támadójáték viszont nem volt túl jó – és a fiatal trénert több csapat is vitte volna. Végül a Leicester City átcsábította kompenzációs díj fizetése ellenében, a szerződéshez az sem ártott, hogy a leicesteri elnök, Milan Mandaric Paulo Sousa barátja volt. A váltásban szerepet játszott, hogy Sousa viszonya nem volt felhőtlen a vezetőkkel (rendszeresen pénzt és erősítéseket követelt, de egyiket sem kapta meg). A klubváltást többen kritizálták, hisz Paulo Sousának még két évig élő szerződése volt.

„Ez mutatja, hogy mennyire hiányzik a lojalitás ma a labdarúgásból. Csalódtam, hogy egy kifejezetten erős csapat építése után rögtön elmegy. Mindig is hamar akart a legmagasabb szintre eljutni, és ez megmutatkozott. Tízből ötösre értékelném a munkáját" – bírálta az „átigazolás" után a BBC-nek a volt walesi válogatott Ian Walsh.

A Leicesterhez hosszú távú tervekkel csábították, és igen rövid ideig bíztak benne: mindössze 12 meccs (4–2–6-os mérleg) után menesztették.

„Meglepő, hogy nagy tervekről és hosszú távú stratégiáról szóló szövegekkel hívtak, majd villámgyorsan kirúgtak" – kommentálta a menesztést Paulo Sousa.

„Nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy levonjuk a következtetést abból, hogy kilenc tétmeccsből egyet nyertünk meg. Paulo remek ember, kitűnő futballszakember, de nem működtek az elképzelései, nekem meg a klub érdekeit kellett szem előtt tartanom. Ha így folytattuk volna, kiesünk" – vágott vissza Mandaric.

Paulo Sousa így 2010 októberén munka nélkül maradt, és most kerül vissza kispadra. Nem a Videoton volt az első „magyar kapcsolata", a DVSC-TEVA is tárgyalt vele, de tapasztalatlansága okán nem szerződtette. A fehérváriak most bizalmat szavaztak neki, a hírek szerint évi 64 millió forintot keres, és hároméves tervet kell megvalósítania. Mivel a legjobb háttérrel dolgozó csapatot veheti át, nagy türelemre biztosan nem számíthat – eredmények kellenek már az elejétől.

Méghozzá nem sok ideje lesz megismerkedni a körülményekkel, átalakítani a keretet és összeszokni a csapattal: a Videotonnak július 12-én vagy 13-án már Bajnokok Ligája-selejtezője lesz...