Cser-Palkovics András: Pénteken szeretnénk aláírni a Fehérvár FC átvételét

2025.06.13. 09:06
null
Cser-Palkovics András elmondta, visszatérhet a Videoton név (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
Cser-Palkovics András székesfehérvári polgármester szeretné, ha már pénteken aláírhatnák a labdarúgó NB II-be kieső Fehérvár FC üzletrész-átruházási szerződését.

A városvezető az m4sport.hu Bennfentes című műsorában elmondta, annál is inkább alá kell írni a megállapodást, mert hétfőn be kell adni a nevezést a másodosztályú bajnokságra. „Jelenleg is dolgoznak az eladó tulajdonos és a vevő önkormányzat jogászai. Könyvvizsgálók, pénzügyi szakemberek nagyjából a munkát már befejezték, én úgy látom, hogy alapvetően technikai jellegű kérések vannak még hátra. Mi szeretnénk a pénteki nap folyamán aláírni az üzletrész-átruházási szerződést. Annál is inkább meg kell ezt tenni, mert a jövő hét hétfőn be kell adni a nevezést a másodosztályú bajnoki küzdelembe. El kellene dönteni, hogy ki az edző, milyen szakmai stáb kezdi meg a felkészülést. Nem nagyon van élő szerződéssel rendelkező labdarúgója a csapatnak, az átigazolási időszak napokon belül elkezdődik, muszáj, hogy a döntések megszülessenek, hogy a keret összeállítása és az ehhez kapcsolódó munka is elkezdődhessen” – fogalmazott Cser-Palkovics András, aki kedden jelentette be, hogy a város ideiglenesen – egy bajnoki idényre – átveszi a labdarúgó NB I-ből kieső Fehérvár FC-t, megmentve ezzel a megszűnéstől.

Ezen időszak alatt semmilyen pluszforrást nem biztosítanak a klubnak, de időt nyernek arra, hogy megtalálják az új tulajdonost, aki a következő idénytől átveszi a működtetést. Közölte: jelentős szabad pénzügyi forrás van a klub kasszájában, amit a tulajdonos nem fog kivenni a cégből, a korábbi játékosértékesítésekből majdan befolyó összegek is a gazdasági társaságban maradnak, emellett igénybe szeretnék venni a magyar szövetség minden támogatását, vagyis olyan keretet kell kialakítani, amelyben csak magyar játékosok vannak.

A polgármester azt is jelezte, hogy a Videoton Holding hozzájárult a névhasználathoz, így hamarosan újra Videoton lehet a klub neve. Garancsi István, a Fehérvár FC tulajdonosa május 26-án jelentette be, hogy egyforintos vételárért felajánlotta a klubot Székesfehérvár városának.

A városi közgyűlés pedig kedden 19 igen és két tartózkodás mellett hozott döntést arról, hogy kész átvenni és tovább vinni a fehérvári labdarúgás ügyét.

 

 

Legfrissebb hírek

Urblík József: Örülnék, ha ez a jó formám a pályafutásom végéig tartana

Labdarúgó NB II
15 órája

A Fehérvár legyőzte a Klagenfurtot, egyenlített a párharcban

Jégkorong
2026.03.17. 21:41

Edzőváltás az NB II-es Szentlőrincnél, Visinka távozott, Márton érkezhet

Labdarúgó NB II
2026.03.17. 14:33

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50
Ezek is érdekelhetik