NB I: korábbi U20-as világbajnok szélső érkezhet Fehérvárra

V. GY.V. GY.
Vágólapra másolva!
2021.12.21. 11:16
null
Citaisvili (21) ötször lépett pályára a grúz válogatottban (Fotó: Getty Images)
A Nemzeti Sport információja szerint ötszörös grúz válogatott szélső került a Mol Fehérvár FC látókörébe: Geor­gij Citaisvili, az ukrán bajnokságban szereplő FK Csornomorec Odessza 21 éves játékosa érkezhet a piros-kékekhez.

A Dinamo Kijevben nevelkedett szélső Izraelben született, de Kijevben kezdett el futballozni, s nevelőegyesületében lett élvonalbeli labdarúgó, sőt az U20-as korosztályos válogatott tagjaként 2019-ben világbajnokságot is nyert – sőt, 60 méteres szóló végén ő állította be a Dél-Korea ellen 3–1-re megnyert finálé végeredményét, ahogy az a döntő ide kattintva elérhető összefoglalójának végén látható is.

Az ukrán válogatott korábbi szövetségi kapitányától, Andrij Sevcsenkótól azonban hiába várta a meghívót, így Grúziát választotta, s az ország címeres mezében idén ősszel be is mutatkozott Willy Sagnol csapatában, s eddig összesen öt meccsen lépett pályára.

A szélső kölcsönjátékosként érkezhet Fehérvárra – a hírrel kapcsolatosan megkerestük a Mol Fehérvár FC-t, a sajtóosztálytól a következő választ kaptuk: a klub nem kommentál átigazolási hírekkel kapcsolatos információkat, ha megegyeznek valamelyik kiszemelttel, közlik a nyilvánossággal.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik