India: már nem László Csaba a kétszeres bajnokcsapat edzője

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.04.14. 11:44
null
László Csaba (Fotó: Török Attila – archív)
Már nem László Csaba az indiai Chennaiyin FC vezetőedzője – áll a labdarúgócsapat minapi közleményében.

 

A székelyudvarhelyi születésű trénert 2020 augusztusában nevezték ki, irányításával húsz mérkőzésből csupán hármat nyert meg a kétszeres bajnokcsapat, s a 8. helyen zárt a 11 csapatos mezőnyben.

A Chennaiyin FC 2015-ben és a 2017–2018-as idényben nyerte meg a 2014-ben útjára indított Indiai Szuperligát (ISL).

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik