NB II, Nyugat: nincs pánik Sopronban, cél a bennmaradás

Vágólapra másolva!
2012.11.12. 17:09
Címkék
Bár a tabella utolsó előtti helyén álló BKV Előre otthonában, kiütéses 5–0-ás vereséget szenvedett a Soproni VSE, a klub vezetői szerint nincs pánik, a tulajdonos teljes bizalmáról biztosította a szakvezetést és a játékosokat is.

A klub honlapján a mai napon hivatalos közlemény jelent meg, ezt változtatás nélkül közöljük:

„Súlyos, váratlan vereséget szenvedett csapatunk a hétvégén. A klub felé megfogalmazott kritikák jogosak, melyeket elfogadunk. Sőt, magunkkal szemben is önkritikusak vagyunk. A tulajdonos teljes bizalmáról biztosította a szakvezetést és a játékosokat is. A célok változatlanok, azaz benn kell maradni a másodosztályban. Ennek érdekében télen minőségi labdarúgókkal fogjuk megerősíteni keretünket. Az őszi szezonból hátralévő két mérkőzésen pedig azon leszünk, hogy minél kedvezőbb helyzetből várhassuk a tavaszi folytatást. Éppen ezért kérünk minden szimpatizánsunkat, hogy a hétvégi Puskás Akadémia elleni utolsó hazai, őszi mérkőzésünkre minél nagyobb számban jöjjenek ki és biztassák csapatunkat."

Legfrissebb hírek

Az Esztergom óriási izgalmak után jutott tovább a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
24 perce

Kialakult a négyes döntő mezőnye a férfi röplabda Magyar Kupában

Röplabda
1 órája

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
1 órája

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
1 órája

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
2 órája

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik