ZTE: Preisinger a vezetőedző, Mészáros a szakmai igazgató

2012.06.25. 15:09
null
Mészáros Ferenc szakmai igazgató lesz Zalaegerszegen (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Címkék
A labdarúgó NB I-től búcsúzó ZTE vezetősége ma kinevezte a csapatot a következő idényben, az NB II-ben irányító szakmai stábot. Preisinger Sándor lesz a csapat vezetőedzője, Mészáros Ferenc pedig szakmai igazgatóként dolgozik majd.

 

„Ezekben a pillanatokban is tart a ZTE FC sajtótájékoztatója a klubházban. A szakmai vezetőségben struktúraváltásra kerül sor, hiszen szakmai igazgató kerül kinevezésre Mészáros Ferenc személyében. Az ő feladata többek között a játékospolitika irányítása lesz. A csapat közvetlen szakmai irányítását Preisinger Sándor vezetőedző fogja elvégezni” – adta hírül a ztefc.hu.

 

„Mellettem az utódom” – 
Prukner László (jobbra) és Preisimger Sándor 
(Fotó: Zalai Hírlap, archív)
„Mellettem az utódom” – Prukner László (jobbra) és Preisimger Sándor (Fotó: Zalai Hírlap, archív)

„A szakmai stábban további változások várhatóak még. Az új szakmai igazgató és a vezetőedző is egyetértett abban, hogy mindenképpen olyan játékosokat szeretnének igazolni, akik mentálisan erősek és akarják a feljutást. A szakmai stáb 2+2 éves szerződést kötött, cél az NB I-be visszakerülés. A keretet tapasztalt, NB I-es múlttal rendelkező – zömében magyar – játékosok és fiatalok fogják alkotni, a tárgyalások a háttérben már zajlanak, remélhetőleg a héten már konkrét igazolásokról is beszámolhatunk” – fogalmaz a klub hivatalos honlapján megjelent közlemény.

Nagy Ferenc elnök az egyesület mai sajtótájékoztatóján elmondta azt is, hogy a következő évi tao-pályázatban a stadionnal kapcsolatos fejlesztések is benne voltak (új öltözők kialakítása, a fejépület befejezése, a teljes gyepszőnyeg cseréje stb. ), amihez az önkormányzat elvi hozzájárulását adta, viszont most kiderült, hogy a beruházáshoz szükséges önrészt a város jelenleg nem tudja biztosítani. Így át kell gondolni, hogy ezekre beadja-e a klub a pályázatot.

A ZTE mindenképpen szeretne szorosan együttműködni a várossal, ezzel kapcsolatosan további tárgyalásokra van szükség – olvasható a ztefc.hu-n.

A csapat korábbi gólkirálya, Preisinger Sándor 2011-től az ZTE II-t irányította, a következő szezontól pedig az ő feladata lesz visszavezetni az első csapatot az élvonalba.

Mint ismeretes, Prukner László vezetőedző a kiesés után bejelentette távozását, ezt követően kezdődött meg Zalaegerszegen az edzőkeresés, de végül házon belül oldották meg a zalaiak a váltást. Ugyanakkor egy új szakember is érkezett a csapathoz a legutóbb a Pécsi MFC-nél dolgozó, a baranyaiakat az NB I-be vezető Mészáros Ferenc személyében, akinek azonban a játékospolitika irányítása lesz a feladata (többek közt) a fenti közlemény alapján. Értesüléseink szerint a két szakember megbízatása két évre szól.

Legfrissebb hírek

Megvan a férfi kéziválogatott kerete az olaszok elleni felkészülési mérkőzésre

Kézilabda
16 perce

Wout van Aert kihagyja az Omloopot szombaton, Valter harmadszor a Bahrein színeiben

Kerékpár
22 perce

Megállítja-e valaki a tizedik vb-címére hajtó Marc Márquezt?

Egyéb autó-motor
34 perce

Három játékosától is megválhat az Inter a BL-kiesés után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
1 órája

Ijesztő sérülése után üzent a Real Madrid hátvédje

Bajnokok Ligája
1 órája

Még a négyszeres világbajnok elleni meccs kezdete előtt figyelmeztetni kellett Révész Bulcsút

Egyéb egyéni
1 órája

Udvardy Panna maratoni csatában búcsúzott az antalyai tenisztornán

Tenisz
1 órája

Jürgen Klopp a nyáron elhagyhatja a Red Bullt, visszatérhet az edzősködéshez – sajtóhír

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik