Mátyus: Ha kell, ifistákkal is kiállok!

2012.03.28. 09:05
null
Mátyus János ha kell, ifistákkal is kiállna
Címkék
Nagy bajban lenne Mátyus János, az NB II-ben szereplő REAC vezetőedzője, ha együtt maradt volna a 2009-ben az élvonalból kieső csapat. Jelen állás szerint ugyanis nem tudná pályára küldeni együttesét, hiszen a keddi események után tizenkét, a REAC-ban korábban (vagy még jelenleg is) futballozó labdarúgó szerepel a huszonkilences gyanúsítotti listán. Mátyus ugyanakkor nem aggódik, és ha kell, ifistákkal is kiállna a meccsekre.

– Ha így folytatódik, nem marad játékosa.
– Ha kell, ifistákkal is kiállok – mondta Mátyus János, a REAC vezetőedzője. – A REAC-nak életben kell maradnia, és én sem adhatom fel. Most sírhatnék, panaszkodhatnék, ehelyett azt mondom, ami nem öl meg, az megerősít. Ha sikerrel oldom meg ezt a nehéz feladatot, még jó edző is válhat belőlem.

– Dicséretes, hogy így fogja fel. Ettől még azt kiabálhatják majd csapata meccsein: bundás REAC!
– Akikkel én dolgozom, azokért vállalom a felelősséget. Amióta én irányítom a rákospalotai csapatot, minden meccsen küzdöttek, hajtottak a játékosaim, nekünk nincs gyanús találkozónk.

– Csak óvatosan...! Máris megcáfolom, amit mond, mert a fogadási ügy legújabb híreiben szereplő Ny. Krisztián is az ön játékosa.
– Lehet, naiv vagyok, de nem tudom elképzelni sem róla, sem a többiekről a csalást. Ha arra kíváncsi, láttam-e rajta bármilyen feszültséget, idegességet – nem, ő teljesen nyugodt, kiegyensúlyozott volt.

– Hogyan tud ilyen körülmények között dolgozni?
– Furcsa, mert sokszor megérzem a bajt. Most például Debrecenben voltam edzői továbbképzésen, aztán két óra között bekapcsoltam a telefonomat, és volt huszonöt nem fogadott hívásom. Már tudtam, hogy megint történt valami. Kritikus időszak ez a klub életében, s leginkább Forgács József elnök urat féltem. Ő mindent megtesz a REAC-ért, cserébe meg jönnek ezek a borzalmas hírek. Nekem miatta is kötelességem kitartani és tovább dolgozni.

A TEGNAPI FEJLEMÉNYEKRŐL BŐVEBBEN A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN OLVASHATNAK!

A KISPADRA IS JUT GYANÚSÍTOTT A RÁKOSPALOTAIAKTÓL
A fogadási ügyek kapcsán zajló nyomozás során felvetődött gyanú alapján a következő „csapatot” lehetne összeállítani a REAC korábbi és jelenlegi játékosaiból (kapus nincs a névsorban, így olyan játékos állhat a gólvonal elé, aki kényszerből már védett éles meccsen is), és edző is jutna a kispadra.
T. Gábor – H. Gábor, Cs. Gergő, K. Vince, S. Balázs – P. Tibor, E. Károly – K. András, Somorjai Tamás, V. Zoltán – Ny. Krisztián. Vezetőedző: Aczél Zoltán. A kispadon: K. Balázs

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak: aggályosnak tart bármilyen alaptalan híresztelést

Minden más foci
10 perce

El-sorsolás: a Braga a Ferencváros ellenfele a nyolcaddöntőben

Európa-liga
12 perce

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
27 perce

BL-sorsolás: Sallaiék a Liverpoollal kerültek össze, a Real Madrid ismét összecsap a Manchester Cityvel

Bajnokok Ligája
1 órája

Slot: Kerkez korrekt meccset hozott le, a West Ham ellen számolok vele

Angol labdarúgás
1 órája

Vb 2026: a FIFA bizalma az erőszakhullám ellenére sem rendült meg Mexikóban

Foci vb 2026
2 órája

NHL: McDavid már 100 pontos az idényben, 8–1-re nyert az Oilers

Amerikai sportok
2 órája

Marco Rossi: Követem Franko Kovacevic honosítását

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik