A Ferencváros a 28. percben emberhátrányba került az NB II Keleti csoportjának 23. fordulójában az ESMTK ellen. Robertson lökte fel Füzit egy szabálytalanságot követően, s ezért Oláh játékvezető egyből kiállította az angol játékost. A vendégeket ez sem törte meg, és még a félidő vége előtt megszerezték a vezetést James Ashmore révén. Szünet után az előnyt Marosfalvi öngóljával és Ashmore imásodik találatval az FTC tovább növelte.

Fotó: M. Németh Péter
Ferencziék könnyed győzelmet arattak idegenben is

Fotó: M. Németh Péter
Ferencziék könnyed győzelmet arattak idegenben is
VEZET A GYIRMÓT NYUGATON
Őrségváltás nyugaton: a fordulóban csak ikszelő Pécset két ponttal megelőzte a Gyirmót, mely 1–0-ra győzött a Felcsút ellen. Kiprich József csapata Laki 20. percben szerzett góljával szerezte meg a három pontot.
Ennek rendje és módja szerint a vendégek rögtön a kezdés után kezükbe ragadták a kezdeményezést, és Ashmore révén már a második percben lövéssel tesztelték a hazai kapuban álló Bonicát.
Mezőnyfölényét azonban nem tudta gólra váltani a zöld-fehér gárda, és ugyan gólveszélytől nem kellett tartania Holczer Ádámnak az FTC kapujában, csapata nehéz helyzetbe, emberhátrányba került. Történt ugyanis, hogy a 28. percben, miután Füzi szabálytalankodott Robertsonnal szemben, az angol játékos revánsként két kézzel ellökte ellenfelét, amiért Oláh játékvezető egyből felmutatta neki a piros lapot.
A kiállítás megfogta a Fradit, ami meglátszott azon is, hogy a félidő ezen részében nem igazán jegyezhettünk fel helyzetet egyik oldalon sem. Ám még a szünet előtt – némiképp váratlanul – James Ashmore megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak. A középpályás 24 méterről lőtt kapura, a próbálkozásba Sebastian Bonica elég ügyetlenült ért bele, így a labda a bal kapufáról a hálóba került.
A második félidőben az események úgy folytatódtak, ahogyan a szünetben abbamaradtak, a ferencvárosi gárda irányította a játékot, s ennek a 64. percben meglett az eredménye. Ekkor Ashmore végzett el szabadrúgást, a kapu előterébe ívelt, Zsivóczky Norbert csúsztatása után pedig Marosfalviról a kapuba pattant a labda. Bonica kapus ismét nem állt a helyzet magaslatán.
A 68. percben aztán eldőlt minden. A kiválóan játszó Ashmore indult meg a hazai kapu felé, túljutott két védőn, betört a 16-oson belülre, majd 6 méterről ballal, a kapus jobb keze fölött a hálóba bombázott.
Említésre méltó esemény ezután nem is igen történt a mérkőzés hátralévő részében. Hiába került tehát emberelőnybe a pesterzsébeti együttes, nem tudta kihasználni azt, és a listavezető vendégek Ashmore vezérletével könnyed győzelmet arattak.
NB II, KELETI CSOPORT

| Helyszín: Csepel SC Stadion |
| Nézőszám: 5000 |
| Játékvezető: Oláh G |
| Asszisztensek: Viszokai, Farkas |
| ESMTK | FERENCVÁROS |
| 1 Bonica | 16 Holczer |
| 11 Czakó | 14 Lowton |
| 4 Facskó | 39 Wolfe Rafa |
| 6 Marosfalvi | 78 Balog |
| 9 Vörös | 17 Wedgbury |
| 13 Agócs | 11 Wolfe Worly |
| 15 Péter A. | 8 Ashmore |
| 8 Füzi K. | 25 Morrison |
| 10 Farkas | 21 Zsivoczky |
| 7 Nikolics | 13 Ferenczi |
| 24 Béress | 92 Robertson |
| Vezetőedző: Menczeles István | Vezetőedző: Bobby Davison |
| Gólszerző: Ashmore (44., 69), Marosfalvi (64. – öngól) |
| Csere: Agócs helyett Kocsis (46.), Béress helyett Samuel (60.), Vörös helyett Nagy D. (76.), ill. Zsivóczky helyett Fitos (81.), Ferenczi helyett Shaw (86.) |
| Sárga lap: Marosfalvi (12.), Samuel (68.), Füzi (71.) |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






