Ajka: Artner Tamás most már igent mondott, ő az edző

2008.09.25. 02:32
Címkék
Az NB II-ben szereplő FC Ajka megállapodott Artner Tamással, így a szezon végéig a korábban a Haladásnál is dolgozó tréner lesz a Nyugati csoportban hét forduló után 8 ponttal a 11. helyen álló együttes vezetőedzője.
„Már júniusban szóba került, hogy Ajkán leszek edző, ám akkor hosszas vívódás után nemet mondtam. Most azonban elfogadtam az ajánlatot, így a szezon végéig én irányítom a zöld-fehérek szakmai munkáját" – nyilatkozta a Haladás honlapjának Artner Tamás, aki emellett továbbra is folytatja munkáját a szombathelyi utánpótlásnál.Az első hét fordulóban Horváth Tamás irányította az ajkai gárdát, ám a vezetőség elégedetlen volt az eredményekkel.
Legfrissebb hírek

„Az újpestiek úgy mentek bele a meccsbe, mint 11 argentin »bérgyilkos«” – Preisinger Sándor a derbiről

Labdarúgó NB I
4 perce

Átrok Zalán ismét gólt szerzett a belga Zulte Waregemben

Légiósok
14 perce

Női kézi BL: döntetlen a dán rangadón, öt góllal nyert Blombergben a Beszterce

Kézilabda
14 perce

Növelte előnyét az FTC, de még a szünet előtt szépített az Újpest – derbi az NB I-ben

Labdarúgó NB I
19 perce

Supermoto-vb: tarolt a négyszeres világbajnok Schmidt Visontán

Egyéb autó-motor
26 perce

Ronald Koeman fia kapusként duplázva írt történelmet a holland élvonalban

Minden más foci
29 perce

Lamine Yamal duplázott, a Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
31 perce

A Vasas kettős győzelmével vált teljessé a férfi vízilabda Magyar Kupa négyes döntője

Vízilabda
52 perce