NB I: hat év után vezeti újra a DVTK a tabellát; Zalában a 4-es gólátlagú Fradi

Vágólapra másolva!
2023.09.01. 14:37
null
A listavezető DVTK-ra az MTK vár (Fotó: Koncz Márton)
Többek között az előző bajnokságban harmadik DVSC és a második KTE debreceni összecsapásával folytatódik hétvégén a labdarúgó NB I. A válogatott szünet előtti 6. forduló péntek este Újpesten kezdődik, a Kisvárda pályája ugyanis továbbra sem alkalmas a játékra, és ezért a két csapat felcserélte a pályaválasztói jogot. Szombaton a két újonc csatázik egymással, érdekesség, hogy a Diósgyőr listavezetőként érkezik az MTK-hoz. Vasárnap az Európa-konferencialiga főtáblájára feljutott, az NB I-ben 4-es gólátlagú Ferencváros Zalaegerszegen vendégszerepel, ahonnan tavasszal vereséggel távozott.

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 6. FORDULÓJA ELÉ

PÉNTEK

ÚJPEST FC–KISVÁRDA MASTER GOOD


♦ A sorsolás szerint Kisvárdán kellett volna összecsapniuk, de mivel a Várkerti Stadionban – tavaly októberhez hasonlóan – ezúttal is játékra alkalmatlan a gyepszőnyeg, ezért felcserélték a pályaválasztói jogot, így a Szusza-stadion lesz a helyszín.

♦ Tizenöt mérkőzést játszottak eddig az élvonalban, és az örökmérleg teljesen kiegyenlített: mindkét csapat 6-szor győzött, 3 találkozójuk pedig döntetlen lett. A gólkülönbség 19–15 az újpestiek javára.

♦ Az előző 4 bajnoki meccsüket az aktuális házigazda nyerte meg: 3-at a Várda és csak 1-et a lila-fehér együttes.

♦ Az Újpest pályaválasztása mellett 5 hazai győzelem, 1 döntetlen és 1 vendégsiker született. Az első három Megyeri úti találkozójuk 1–0-s lila-fehér diadallal zárult, az ötödik 3–0-val, a legutóbbi 4–0-val. A várdaiak 7-ből 6-szor gólképtelenek voltak. Amikor viszont 2020 szeptemberében betaláltak, meg sem álltak egy 4–2-es sikerig.

♦ A lilák 3 fordulón át tartó nyeretlenségüknek (2 iksz, 1 vereség) vetettek véget a ZTE elleni hazai győzelmükkel.

♦ Az előző 4 fordulóban nem tudott győzni a Kisvárda (1 iksz, 3 vereség), igaz, eddig csak idegenben lépett pályára. Gerliczki Máté vezetőedzővel, 2 mérkőzés után még nincs pontja.

♦ Az újpestiek az eddig 8 pontjukból 7-et otthon zsebeltek be, a Fehérvárt és a ZTE-t 2–1-re legyőzték, míg a Mezőkövesddel 1–1-re végeztek.

♦ Különböző okokból ebben az idényben már harmadszor cseréli fel a pályaválasztói jogot a Kisvárda, így sorozatban hatodszor is vendégként játszik, eddig 1–1–3 a mérlege. Az előző kiírásban a mostani 4-gyel szemben 7 pontot gyűjtött az első 5 idegenbeli találkozóján.

SZOMBAT

MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK


♦ Az újoncok két és fél éves szünet után találkoznak újra az első osztályban, ahol a 95. meccsük következik. Az örökmérleg 49 MTK-győzelem, 24 döntetlen, 21 diósgyőri siker.

♦ Az előző idényben az NB II-ben a DVTK 3–0-ra, az MTK 4–2-re nyert házigazdaként. Utóbbi meccs arról maradt emlékezetes, hogy az MLSZ a szünetben történteket követően tiltotta be a kapura vezetős kezdőrúgásokat.



♦ A Diósgyőr 48 kísérletből 11 döntetlen mellett csak 4-szer (1980-ban 1–4, 1992-ben 1–2, 1997-ben 0–1 és 2014-ben 0–2) tudott győzni az MTK vendégeként. Az előző 3 alkalommal egy góllal maradt alul a borsodi együttes, legutóbb, 2020 decemberében a válogatott keretbe most bekerült Kata Mihály 92. percben eleresztett lövése döntött (1–0).

♦ Közös a csapatokban, hogy mindketten 7 pontot gyűjtöttek a legutóbbi 3 fordulóban (2 siker, 1 döntetlen).

♦ Az MTK-nak az ez előző két körben a legutóbbi bajnokság ezüst-, majd bronzérmesét is sikerült legyőznie (1–0 otthon a KTE ellen, majd 3–1 Debrecenben).

♦ Az idén felkerült DVTK meglepetésre pontelőnnyel az NB I-es tabella élén áll – igaz, vannak csapatok, amelyek kevesebb mérkőzést játszottak. Hasonló pozícióban előzőleg 2017 nyarán, a 3. forduló után, Bódog Tamás edzősége idején volt. Újoncként pedig legutóbb a 2021–2022-es bajnokság nyitó fordulóját követően a Debrecen volt éllovas.

♦ A kék-fehérek odahaza még nem kaptak ki ebben az idényben (1 győzelem, 2 döntetlen), a DVTK viszont 2 idegenbeli fellépés után még hibátlan, és vendégként a legtöbb gólt érte el, 7-et.

PAKSI FC–FEHÉRVÁR FC

♦ Eddig 42 mérkőzésük volt az élvonalban, és az örökmérleg jelentős fehérvári fölényt jelez, hiszen a piros-kékek pontosan 20-szor győztek, vagyis kétszer annyiszor, mint a paksiak (10), a döntetlenjeik száma 12.

♦ 2019 nyaráig hatalmas volt a Vidi dominanciája (31 találkozón 19 diadal), az azóta megrendezett 11 meccsükből viszont már csak egyszer, 2021 októberében tudott győzni a fehérvári alakulat: a Sóstói Stadionban Kenan Kodro 84. percben lőtt góljával 2–1-re. A tolnaiak az előző öt összecsapásukon veretlenek a fehérváriakkal szemben (3 siker, 2 iksz).

♦ Az atomvárosban 23-szor csaptak össze, és a paksiak minimális különbséggel állnak jobban: 9-szer nyertek, 6 döntetlen és 8 Vidi-siker mellett. A fehérvári legutóbb több mint négy éve, 2019 augusztusában diadalmaskodtak Tolnában (0–2).

♦ Az előző körben véget ért a Paks veretlensége, ráadásul a Groupama Arénában az FTC-től elszenvedett 1–6 holtversenyben a tolnaiak egyik legsúlyosabb kudarca az NB I-ben. Előtte 2023. május 14-én Mezőkövesden kaptak ki ugyanilyen eredménnyel.

♦ A Fehérvár viszont éppen ellentétes úton jár: először nem kapott gólt, és ezzel idénybeli első diadalát aratta otthon a sereghajtó Mezőkövesd ellen (2–0), bár az első találatára a a 82. percig várni kellett.

♦ A tolnaiak még csak egyszer játszottak otthon, akkor 3–0-ra megverték az Újpestet, előtte az előző bajnokság hajrájában lejátszott két hazai meccsükön nem találtak be (0–0 a Loki és 0–2 a PAFC ellen).

♦ A Vidi idegenben még nyeretlen, 2 vereséget követően legutóbb Felcsúton a 95. percben lőtt góllal mentett meg egy pontot (2–2). Házon kívül tavaly október végén – még Huszti Szabolcssal – Kispesten tudott nyerni (1–0), azóta 4 iksz és 9 fiaskó az mérlege.

VASÁRNAP

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC


♦ Pontosan 20 találkozót játszottak az NB I-ben, az örökmérleg 6 mezőkövesdi diadalt, 3 döntetlent
és 11 Puskás Akadémia-sikert mutat. Csupán 6 olyan összecsapásuk volt, amikor mindkét csapat betalált, a meccsenkénti gólátlag mindössze 1.9.

♦ Legutóbb 2020 márciusában ikszeltek, azóta 7-szer győztek a felcsútiak, és csak 2-szer – 2020 decemberében, majd 2023 januárjában, egyaránt 1–0-ra – a borsodiak. Az előző idényben rendre az aktuális házigazda nyert – szoros meccsen, egygólos különbséggel.

♦ A Mezőkövesd otthonában csupán egyszer, 2022 februárjában, az azóta távozott Alexandru Baluta duplájával tudott győzni a Puskás Akadémia (2–1). Ezt leszámítva 5-ször nyertek a borsodiak (3-szor 1–0-ra), 2-szer pedig iksz lett a csata vége.

♦ A Kövesd sereghajtóként a mezőny egyetlen nyeretlen csapata, a legrosszabb a gólkülönbsége (–6), egálban a legkevesebb gólt szerezte (4) és holtversenyben a legtöbbet kapta (10).

♦ A PAFC az előző körben idénybeli első vereségét szenvedte el Kecskeméten (1–4), előtte fél évvel korábban a Pakstól szedett be szintén 4 gólt. Az idény kezdete óta a védelme már összesen 10-szer kapitulált, ez (társbérletben) a legrosszabb mutató a mezőnyben.

♦ A matyóföldiek az egyetlen hazai találkozójukat 4–2-re elbukták a szomszédvár Diósgyőr ellen, máig utolsó NB I-es győzelmüket május 28-án a már bajnok FTC ellen aratták (1–0).

♦ A Puskás Akadémia 8 pontjából 6-ot idegenben gyűjtött be, legyőzte a DVTK-t és az FTC-t, de a KTE-től súlyos csapást szenvedett.

ZALAEGERSZEGI TE FC–FERENCVÁROSI TC

♦ 1972 óta 80 bajnokin csaptak össze, az örökmérleg 16 zalai győzelem, 21 döntetlen, 43 FTC-diadal. A párharc gólátlaga elég magas, 3.4. Háromszor fordult elő, hogy 8 gól esett a meccsükön: 1981-ben és 2011-ben 4–4-re végeztek, tavaly 5–3-ra a Fradi győzött.

♦ Az előző 15 egymás elleni találkozójukból a ZTE csupán kettőt tudott megnyerni: a 2021 októberit 2–1-re az Üllői úton, majd idén márciusban a legutóbbit Meshack Ubochioma góljával 1–0-ra Egerszegen.



♦ A zalai megyeszékhelyen 41 bajnoki összecsapásuk volt, a vendéglátók szemszögéből 12–13–16 a mérleg, tehát ott is a fővárosiak állnak jobban. A kék-fehérek tavasszal több mint 12 éves szünet után tudták vendéglátóként újra legyűrni a ferencvárosiakat.

♦ A ZTE az egyetlen csapat a magyar élvonalban, amely az előző 3 fordulóban nem szerzett pontot, és kieső helyről fogadja a bajnokot.

♦ Bár a halasztások miatt még csak 3 bajnokin van túl a Ferencváros (2 győzelem, 1 vereség), ezalatt mégis a legtöbb gólt hozta össze a mezőnyben, a 12 találat 4-es meccsenkénti átlagot jelent. Az előző bajnokságban Sztanyiszlav Csercseszovval 1.88 volt ez a mutató.

♦ A Zalaegerszeg hazai mérlege 1–0–2, a legtöbb gólt kapta (6) és a legrosszabb a gólkülönbsége (–3).

♦ Az FTC idegenben a legutóbbi 4 tétmérkőzését megnyerte: hármat az Európa-konferencialigában, egyet pedig a bajnokságban, a Fehérvár otthonában (5–3).

DEBRECENI VSC–KECSKEMÉTI TE

♦ Az előző bajnokság bronz- és ezüstérmes együttese eddig 17-szer mérte össze erejét az élvonalban, az örökmérleg jelentős piros-fehér fölényt mutat: 9 Loki-siker, 4 döntetlen, 4 kecskeméti győzelem.

♦ A DVSC 2011 márciusától zsinórban 10 bajnokin nem kapott ki a KTE-től: 6-szor nyert, 4-szer ikszelt. Aztán 2021 őszén, a Mol Magyar Kupában az akkor NB II-es Kecskemét hazai pályán hátrányból felállva, hosszabbítás után 2–1-re megverte az élvonalbeli Lokit.

♦ Debrecenben NB I-es találkozón még csak egyszer tudott győzni a KTE, épp legutóbb, idén márciusban, a kupához hasonló forgatókönyv szerint 2–1-re. A párharc elején hazai pályán sorozatban 6-szor a DVSC győzött, majd 2 döntetlen következett, mielőtt összejött az első kecskeméti siker.

♦ A Loki eddig valamennyi bajnoki találkozóját otthon játszotta – a paksi meccsét ugyanis elhalasztották, a Kisvárda elleninél pedig felcserélték a helyszínt. Három győzelem után idénybeli első NB I-es vereségét szenvedte el legutóbb az újonc MTK ellen. A tavaszt is figyelembe véve így 9 mérkőzéses veretlensége szakadt meg (7 diadal, 2 iksz).

♦ A KTE ugyanúgy 4 mérkőzésből gyűjtött 9 ponttal áll, szintén mindegyik győzelmét hazai pályán aratta. Azzal előzi meg a Debrecent, hogy jobb a gólkülönbsége.

♦ A kecskemétiek eddig egyszer léptek pályára házon kívül, és egy hajrában kapott góllal alulmaradtak az újonc MTK-val szemben. A legutóbbi 3 idegenbeli NB I-es meccsüket szerzett gól nélkül vesztették el – mindegyiket Budapesten.

NB I, 2023–2024, 6. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Szeptember 1., péntek
20.00: Újpest–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
Szeptember 2., szombat
15.15: MTK–Diósgyőr (Tv: M4 Sport+)Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.30: Paks–Fehérvár (Tv: M4 Sport)Paks, Paksi FC Stadion
Szeptember 3., vasárnap
14.15: Mezőkövesd–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)Mezőkövesd, Városi Stadion
17.15: Zalaegerszeg–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
19.30: Debrecen–Kecskemét (Tv: M4 Sport)Debrecen,Nagyerdei Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK 5 3 1 1 10– 5 +5 10
2. Kecskeméti TE 4 3 1 8– 3 +5 9
3. Debreceni VSC 4 3 1 9– 5 +4 9
4. MTK Budapest 5 2 2 1 6– 4 +2 8
5. Puskás Akadémia 5 2 2 1 9–10 –1 8
6. Újpest FC 5 2 2 1 8– 9 –1 8
7. Ferencvárosi TC 3 2 1 12– 6 +6 6
8. Paksi FC 4 1 2 1 6– 8 –2 5
9. Fehérvár FC 5 1 1 3 8–10 –2 4
10. Kisvárda 5 1 1 3 4– 9 –5 4
11. Zalaegerszegi TE 5 1 4 4– 9 –5 3
12. Mezőkövesd 4 1 3 4–10 –6 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik