Vidi: holland utánpótlásedző járt a fehérvári csapatnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.09.02. 17:06
Az NB I-ben szereplő Videotonnál tett látogatást Robin Verheul, a holland élvonalbeli ADO Den Haag labdarúgócsapatának utánpótlásedzője.

Mint azt a vidi.hu írja, a szakember magáncéllal érkezett Magyarországra, ám egy délután erejéig bekapcsolódott a piros-feketék utánpótlásban zajló szakmai munkájába is.vidi.hu írja, a szakember magáncéllal érkezett Magyarországra, ám egy délután erejéig bekapcsolódott a piros-feketék utánpótlásban zajló szakmai munkájába is.

„Az ok, hogy hozzájárultunk ahhoz, hogy a holland edzőkolléga bekapcsolódjon az edzésbe az volt, hogy ez az alkalom tökéletesen illeszkedik ahhoz a szándékunkhoz, hogy külföldi edzőket hívjunk meg az utánpótlás részlegünkbe” – árulta el Kenyeres Imre, utánpótlás-sportigazgató.

„A jövőben szeretnénk, ha ezek a külföldi szakemberek saját képzési rendszerük alapján mondanának véleményt arról a munkáról, ami nálunkfolyik, hiszen mindenkitől lehet, és kell is tanulni. Szeretnénk, ha az edzők és a játékosok is nyitottak lennének a fejlődésre, az új információkra. Egy másik tervünk pedig az ősz folyamán olyan kapcsolatokat keresni, amelyek révén tehetséges játékosainkat néhány hétre holland, vagy akár spanyol utánpótlás-egyesületek, akadémiák látnák vendégül néhány hétre.”

Robin Verheul elmondta véleményét a Videotonnál látottakról.

„Nagyon nyitottan és érdeklődve fogadtak a klubnál, sokat beszélgettünk, tapasztalatokat cseréltünk, ami jó dologés mindannyiunk fejlődését szolgálja. Érezhető, hogy itt mindenki szívvel-lélekkel a futballnak él. A körülményeket tekintverengeteg lehetőség rejlik a fejlődésre, aminek az egyik alapja, hogy sok a főállású edző, illetve a jó minőségű füves pálya. Hollandiában sajnos az év jelentős részében műfüvön kell edzenie a gyerekeknek.”

„Az U17-es csapat bajnoki mérkőzését, illetve az U14-es csapat edzését láttam, és mindkét csapatban jó pár tehetség van, akik akár az élvonalba is juthatnak. Tetszett, ahogy együtt dolgoznak az edzők és a játékosok, úgy vettem észre, hogy oda-vissza tisztelettel fordulnak egymás felé, ami nagyon pozitív. Nagy motivációt jelent a fiataloknak az is, hogy a felnőtt csapat edzése a szemük előtt zajlik, ez is nagyon tetszett, hiszen láthatják, hogy kitartó munkával hova juthatnak el.”

 

Legfrissebb hírek

NB I: Kisvárda Master Good–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
23 perce

Hiába vezetett a Kazincbarcika, szép gólokkal fordított az ETO FC

Labdarúgó NB I
48 perce

Tekvandó: a Vasas SC és a Fanatics volt az ORV legjobbja

Utánpótlássport
1 órája

Pontot rabolt a Kozármisleny Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2 órája

Cselgáncs: érmeket osztottak a junior országos bajnokságon

Utánpótlássport
5 órája

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
8 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
10 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:52
Ezek is érdekelhetik