MLSZ: lesznek a szurkolói kártya bevezetésére halasztást kérő klubok

2014.08.29. 13:12
Címkék
A labdarúgó szövetség szóvivője számot még nem tud mondani, de az előzetes jelzések alapján számítanak arra az MLSZ-ben, hogy többen halasztást kérnek a klubkártyák szeptemberi kötelező bevezetését előíró szabály kapcsán.

Sipos Jenő a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában jelezte: a fejlesztés előtt álló stadionok, illetve a nyár végi szurkolói regisztrációs rohamok miatt adhatnak erre majd engedélyt, mérlegelés után.DIGI Sport Reggeli Start című műsorában jelezte: a fejlesztés előtt álló stadionok, illetve a nyár végi szurkolói regisztrációs rohamok miatt adhatnak erre majd engedélyt, mérlegelés után.

„Az MLSZ legkésőbb a tavaszi rajtig adhat felmentést a kérelmező kluboknak a kártya bevezetésének halasztására. Két okból: stadionfejlesztések állapota, illetve nézőszám-kapacitás miatt. A közeljövőben felújítandó pályák esetében érdemes megvárni az új arénát ezzel, másfelől pedig a nyári szabadságok végén egyes klubok lehet, hogy nem bírják megfelelő gyorsasággal feldolgozni a szurkolói regisztrációkat a szeptember tizenötödikei határidőig” – mondta a szóvivő.

Sipos Jenő hozzátette: „A kluboknak kell mérlegelni, kérnek-e halasztást, az MLSZ mérlegeli majd az ilyen kérelmeket. Még nem jött hivatalos kérés, de szóban már jeleztek nehézségeket. Nem tudom, hány felmentési kérelem lesz, az elkészült új stadionoknál természetesen nem lehetséges, de bizonyára lesznek halasztásért folyamodók.”

„Azt szeretnénk, ha lehetőleg elővételben vennének jegyeket a szurkolók, ne a meccsek előtt álljanak sorban – ezt is szolgálja a klubkártya, amely adatvédelmileg ártalmatlan eszköz, s csakis a drukkerek kényelmét szolgálja. Külföldieknek nem kell klubkártya, ilyen érdeklődőknek elég az útlevél a jegyváltáshoz. Nem akarunk senkit elüldözni a stadionokból, kivéve a balhézókat, a trágárokat” – hangsúlyozta az MLSZ-szóvivő.

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
5 perce

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
53 perce

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
1 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2 órája

Pénteki sportműsor: Ukrajna ellen a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
9 órája

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
9 órája

A kibékülésre! – Bodnár Tibor publicisztikája

Atlétika
9 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte; William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

E-újság
9 órája