Paks: Tomiszlav Szivics mérges a fanyalgók miatt

2012.10.26. 14:25
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő MVM Paks vezetőedzője, Tomiszlav Szivics a klub hivatalos honlapjának adott nyilatkozatában elmondta, a Videoton, a Győr és a Ferencváros elleni iksz sikernek számít, az MTK-t pedig legalább ilyen nehéz ellenfélnek tartja.
„Mérges vagyok, mert sokan fanyalognak azon, hogy az elmúlt három meccsen csak döntetlenig jutottunk és nem sikerült nyernünk. Én azt mondom, hogy a Videoton, a Győr, és idegenben a Ferencváros ellen elért döntetlenek igenis sikernek számítanak. Ha ezek nem jó eredmények, akkor én holnap veszem a kalapom és megyek, mert tudom, hogy ebben a pillanatban kihoztam a maximumot a csapatból. Lehet, hogy mások mást gondolnak, de a véleményem az, hogy a Pécs, a Pápa és Eger ellen kellett volna győzni, nem pedig a javítást keresni pont ez ellen a három csapat ellen” – nyilatkozta a paksifc.hu-nak Tomiszlav Szivics.


„Az MTK ugyanolyan jó ellenfél, mint a legutóbbi három volt, de még lehet, hogy jobb is. Évek óta igazi jó focit játszik. A Sándor Károly Akadémia, mint azt már többször nyilatkoztam, véleményem szerint az egyik legjobb Magyarországon. Az átlagéletkor tekintetében is roppant fiatalok, jól bírják az iramot, és kifejezetten technikásak. Igen komoly ellenfelet látunk ismét vendégül, de mindent megteszünk azért, hogy győzni tudjunk az MTK ellen” – tette hozzá a paksi mester.
Legfrissebb hírek

A címvédő Lengyelország az elődöntőbe jutott a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
4 perce

Ökölvívó Eb: Luca-nap a szófiai ringben

Ökölvívás
32 perce

Kvíz: ismerje fel a klasszis magyar sportolókat!

Egyéb egyéni
46 perce

Máris elismerően beszélnek Gazdag Dánielről a New Englandnél

Légiósok
47 perce

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

Az olaszoké a vegyes csapatok időfutama, Ganna 10. vb-érmét szerezte

Kerékpár
1 órája

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2 órája

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2 órája