Pintér: Szerénynek kell maradnunk!

2012.09.29. 09:31
null
Varga Roland a pályán, Pintér Attila az oldalvonal mellől vezérelte az ETO-t (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A labdarúgó NB I 9. fordulója tegnap a Győri ETO Lombard Pápa elleni fölényes, 6–0-s győzelmével, illetve az MTK és a Siófok 1–1-es döntetlenjével kezdődött. A sorozatban hetedik bajnoki sikerével klubcsúcsot beállító ETO-t irányító Pintér Attila arról beszélt csapata tegnapi sikere után, hogy szerénynek kell maradniuk, míg a háromgólos Varga Roland azt mondta, jöhet a következő feladat.

„Viszonylag korán előnyt szereztünk, és utána sikerült ráerőltetnünk ellenfelünkre az akaratunkat. Látványos akciókkal és gólokkal fűszerezett mérkőzés volt. Mindenesetre szerénynek kell maradnunk, noha nem szabad elvenni a dicsőséget a játékosoktól. Végig mi irányítottuk a találkozót, s ez a gólok számában is megmutatkozott" – kezdte értékelését a Lombard Pápa 6–0-s legyőzése után Pintér Attila, a Győri ETO vezetőedzője, aki kitért Szasa Sztevanovics hajrában kihagyott büntetőjére is.

„SZÉGYENTELJES TELJESÍTMÉNY

„Mindenekelőtt szeretnénk elnézést kérni a pápai szurkolóktól a szégyenteljes teljesítmény miatt is – nyilatkozta a lefújás után a Lombard vezetőedzője, Zsivóczky Gyula. – A mérkőzés eredménye miatt engem is terhel felelősség, nem megyünk el szó nélkül a történtek mellett. Szomorú, hogy olyan a szituációkból kaptunk gólokat, amilyenekre készültünk. El kell ismernem, sokkal lendületesebbek voltak a hazaiak, könyörtelenül kihasználták és gólokkal büntették hibáinkat."

„Már többször mondta korábban, hogy ha a mérkőzés eredménye úgy áll, elvállalná a tizenegyest. Most adódott a lehetőség, de sajnos Szasa nem tudott vele élni" – fogalmazott a szakember. A kapus a Nemzeti Sportnak elmondta, már akkor megbánta, hogy elvállalta a büntetőt, amikor odaállt a labda mögé.

Pintér Attilához hasonlóan nagyon elégedett volt a lefújást követően a háromszor is eredményes, és a Nemzeti Sporttól ezért kilences osztályzatot kiérdemlő Varga Roland.

„Mondanom sem kell, mennyire örülök, hogy ezúttal kijött a lépés. Az előző három meccsen egyszer sem találtam a kapuba, most meg mindjárt három gólt szereztem. Hozzáteszem, nem az én góljaim voltak a legfontosabbak, hanem Rok Kronaveteré, hiszen azzal vezetéshez jutottunk, majd azt követően megnyugodtunk, és a hátralévő hetvenöt percben azt nyújtottuk, amire képesek vagyunk. A kilenc mérkőzésen szerzett huszonhárom gólunk mindennél többet mond. Elégedettek lehetünk azzal, hogy idáig jutottunk" – mondta a télen a Bresciától szerződtetett támadó, aki a jövővel kapcsolatban csak annyit mondott, legközelebb a Paksot akarják legyőzni, aztán meg jöhet a következő és a következő...

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ
GYŐRI ETOLOMBARD PÁPA 6–0 (Kronaveter 15., 85., Varga R. 33., 38., 61., Koltai 55.)
MTK BUDAPEST–SIÓFOK 1–1 (Kanta J. 81., ill. Kiss M. 58.)
GYŐRI ETO–LOMBARD PÁPA FC 6–0

(A Sport Televízió felvétele)

MTK–SIÓFOK 1–1

(A Sport Televízió felvétele)

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK AZ MTK–SIÓFOK MECCS UTÁN
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Győri ETO 9 7 1 1 23–9 +14 22
2. MTK Budapest 9 5 3 1 14–8 +6 18
3. DVSC-Teva 8 5 1 2 14–7 +7 16
4. Budapest Honvéd 8 5 1 2 16–13 +3 16
5. Videoton FC 8 4 2 2 9–6 +3 14
6. Diósgyőri VTK 8 4 2 2 7–7 0 14
7. Haladás 8 3 2 3 14–9 +5 11
8. Ferencváros 8 2 4 2 10–9 +1 10
9. MVM Paks 8 2 3 3 13–12 +1 9
10. Pécsi MFC 8 2 3 3 8–9 –1 9
10. Újpest FC 8 2 3 3 8–9 –1 9
12. Egri FC 8 2 2 4 8–13 –5 8
13. Kaposvári Rákóczi 8 2 2 4 9–15 –6 8
14. Lombard Pápa FC 9 2 2 5 8–17 –9 8
15. KTE-Phoenix Mecano 8 1 2 5 8–15 –7 5
16. Siófok 9 3 6 7–18 –11 3
Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
1 perce

Magyar kick-boxos vezetőket tüntetett ki a sportági világszövetség

Egyéb egyéni
6 perce

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
25 perce

Keserű döntetlen a románokkal a sakkolimpián

Egyéb egyéni
44 perce

A hónap utánpótlásedzője: Biros Péter az augusztusi díjazott

Utánpótlássport
1 órája

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
1 órája

Változnak a nemzetközi sportesemények szervezésének szabályai

Egyéb egyéni
1 órája

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
1 órája