Újpest: aláírt a Real Madridban nevelkedett védő

Vágólapra másolva!
2012.07.24. 10:35
A Nemzeti Sport Online már szombaton jelezte, hogy az Újpest FC szerződést kínál a próbajátékon megfelelő teljesítményt nyújtó, a Real Madridban nevelkedett Chema Antónnak. A 23 éves védő szerződtetését ma jelentette be a klub.

„Eldőlt, hogy a Megyeri úton folytatja pályafutását José María „Chema" Antón Semper” – olvasható az ujpestfc.hu-n.

Az újpesti klub beszámolója szerint „Chema" Antón 1989. március 19-én született, az Alicantétől nem messze található Casas del Senorban. Tizénnégy éves korában igazolta le a Real Madrid, ahonnan bekerült a spanyol U19-es válogatottba is. A középhátvédként és balhátvédként is bevethető játékos a madridiak második csapatának, a Real Madrid Castillának meghatározó tagja volt, az első csapatnál pedig bajnoki-, illetve kupamérkőzéseken a kispadig jutott. Antón a 2010–2011-es szezont a Real Betis B-ben töltötte, az előző idényben a Red Bull Salzburg játékosa volt.

A védővel négyéves szerződést kötött az Újpest.

NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: María „Chema” Antón (spanyol, szabadon igazolható, legutóbb Red Bull Salzburg– Ausztria), Bavon Tshibuabua (kongói-belga, Germinal Beerschot – Belgium), Grégory Christ (francia, Sint-Truidense VV – Belgium),Rubus Tamás (Vasas – lejárt a kölcsönszerződése), Szabó Bence (Vasas – lejárt a kölcsönszerződése), Takács Zoltán (Vasas – lejárt a kölcsönszerződése), Jadin Zarisz (izraeli,Standard Liege – Belgium, kölcsönbe), Filip Sztaniszavljevics (szerb, FK Javor – Szerbia), Naim Aarab (belga-marokkói, szabadon igazolható, legutóbb Lárissza – Görögország)

Távozik/távozhat:Bognár István (Mezőkövesd), Dvorschák Gábor (?), Egerszegi Tamás (Siófok– kölcsönbe),Akoete Henrietse Eninful (togói, Standard Liege – Belgium, lejárt a kölcsönszerződése), Fodor Marcell (Siófok– kölcsönbe), Kiss Zoltán (Mezőkövesd), Lipták Zoltán (Győri ETO FC), Darko Markovics (montenegrói, ?),El MaestroNikon(szerb, ?),Rajczi Péter (?), Tajthy Tamás (?), Takács Zoltán (?)
Kiszemeltek: Jarmo Ahjupera (észt, Győri ETO FC), Balogh Béla (Kecskeméti TE), Axel Bonemme (belga, Standard Liege – Belgium), Lencse László (Videoton),Vaskó Tamás (Videoton)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik