Siófok: Dajic érkezett a Vasasból, Rajczi is kiszemelt

Vágólapra másolva!
2012.07.25. 08:11
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Siófok szerződtette az előző évadot a Vasasban töltő bosnyák Jusuf Dajicot, aki a fővárosiaknál 25 mérkőzésen ötször volt eredményes. A Balaton-partiak az Újpest B-vel edző Rajczi Péter iránt is élénken érdeklődnek, ugyanakkor biztosan nem kötnek szerződést az utóbbi időben a csapattal készülő Eszlátyi Istvánnal.

Dajic 2005-től 2008-ig a Videotonban játszott, három év után tért vissza Magyarországra, de a Vasassal nem sikerült kiharcolnia a bentmaradást. Szerződtetését Horváth Károly vezetőedző-ügyvezető a sonline.hu-nak erősítette meg.

A megyei lap internetes kiadása számolt be arról is, hogy Rajczit kiszemelte magának a Siófok.

JÖTTEK-MENTEK: SIÓFOK

Érkezők: Bojan Bozsovics (montenegrói, Budapest Honvéd – lejárt a kölcsönszerződése), Jusuf Dajic (bosnyák, Vasas), Egerszegi Tamás (ÚjpestFC– ismét kölcsönbe), Farkas János (FC Tatabánya – lejárt a kölcsönszerződése), Fejes András (Videoton – ismét kölcsönbe), Fodor Marcell (ÚjpestFC– kölcsönbe), Gál András (MTK Budapest), Horváth Attila (FC Ajka – lejárt a kölcsönszerződése),Kiss Máté(Győri ETO FC – kölcsönbe),Molnár Marcell (MTK Budapest),Nagy Tamás(szabadon igazolható, legutóbb Ausztria), Pál Szabolcs (Diósgyőri VTK – kölcsön után végleg), Sipos Norbert (Haladás), Szatmári Zoltán (klub nélküli, legutóbb Lyngby BK – Dánia), Windecker József (Győri ETO FC – kölcsönbe)

Távozik/távozhat: Bojan Bozsovics (montenegrói, ?), Egerszegi Tamás (Újpest FC – lejárt a kölcsönszerződése), Éles Szilárd (Mezőkövesd),Farkas János(Soproni VSE),Fejes András (Videoton – lejárt a kölcsönszerződése), Eugene Fomumbod (kameruni, Veszprém?), Haraszti Zsolt (Videoton – lejárt a kölcsönszerződése), Heffler Norbert(Paksi FC – lejárt a kölcsönszerződése), Horváth Attila (FC Ajka – kölcsönbe), Huszák Tamás (DVSC-DEAC – lejárt a kölcsönszerződése), Kanta Szabolcs (FC Ajka – kölcsönbe), Milinte Árpád (Dunaújváros-Pálhalma), Nagy István (Paks – lejárt a kölcsönszerződése), Ribánszki László (szlovákiai, DVTK), Simon Attila (MVM Paks), Sowunmi Thomas (lejárt a szerződése)

Kiszemeltek: Bajner Bálint (Sulmona – olasz hatodosztály), Rajczi Péter (Újpest)
Legfrissebb hírek

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
6 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Diósgyőr: várépítés – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Keddi sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Birkózás
6 órája

Giroud és Lloris sem tudta megállítani a Chelsea-t a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
7 órája

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
9 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
9 órája

Vízilabda: csoportgyőztes a magyar csapat az U20-as vb-n

Utánpótlássport
9 órája
Ezek is érdekelhetik