Haladás: lakást keres az egyik legértékesebb játékos

User UserUser User
2012.06.07. 10:11
Címkék
Az ifjú szombathelyi tehetség, a 18 esztendős Radó András a jelek szerint a következő szezont is a Haladásban kezdi.

A szombathelyiek támadója, Radó András ebben az idényben mutatkozott be az élvonalban, s fiatal kora ellenére megmutatta, lehet rá számítani – és építeni. Nem csoda hát, hogy a zöld-fehérek aggódni kezdtek, nehogy ugyanazt azt utat járja be újdonsült kedvencük, mint Kovács István, „kis Kokó", akit az első adandó alkalommal szerződtetett a Videoton. Ám vannak jelek, amelyek megerősítik a 2015 júniusáig élő szerződéssel rendelkező Radó András maradását.

„Többször is beszélgettünk Radó András jövőjéről – mondta Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője. – E pillanatban nincs csapat, amelyik jelezte volna, hogy szívesen átigazolná a csatárt, és nem is szeretnénk, hogy távozzon. Elmondtam neki, milyen jó lenne, ha még legalább egy szezont a Haladásban futballozna. Marasztalják csapattársai, és számít rá Artner Tamás vezetőedző is. Legutóbb épp lakáskeresésbe fogott, hogy legyen hová költöznie a kollégiumból, és jelzésértékű, hogy egyedül Szombathelyen keresgél.”

Radó András maradása nagy erősítés lenne, Artner Tamás azonban szeretné a Haladás valamennyi csapatrészét megerősíteni. A vezetőség lázasan keresi, kit, kiket lehetne átigazolni – ám egyelőre falakba ütközik. A másodszor is körbeudvarolt Bori Gábort marasztalják a kecskemétiek, így nincs előrelépés az átigazolásával kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
18 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2 órája