Kis Károly tartott a meccstől, de nagyon bízott a sikerben. Détári Lajos pedig éreztette, hogy ősszel új világ kezdődik az Üllői úton, ezért fiataloknak is lehetőséget kívánt adni. A mérkőzésnek inkább paksi szempontból volt tétje, mert a hazaiak még reménykedhettek benne, hogy elindulhatnak az Európa-ligában.
Ennek megfelelően kezdték is a játékot, az első tíz percben jóval több helyzetük volt, mint a vendégeknek. A Fradi szinte el sem jutott még az ellenfél kapujához, máris hátrányban voltak. A 10. percben Böde Dániel cselezte magát tisztára a tizenhatos bal oldali sarkánál, nagy erejű lövésébe a későn vetődő Gyenes beleért ugyan, de a gólt nem tudta megakadályozni. 1–0.
A vezetés talán túlságosan is megnyugtatta a Paksot, ezért két perc alatt fordított a Ferencváros! Előbb a 19. percben Júnior remek beíveléséről maradtak le a védők, akik mögül az érkező Klein továbbította a hálóba a labdát. 1–1. Egy perccel később aztán Oláh Lóránt lépett ki tökéletes ütemben Sváb labdájára, és máris vezetett az FTC! 1–2.
Kis Károly elégedetlenül csóválta a fejét a kispad mellett, egyáltalán nem számított ilyen fordulatra. Ráadásul Oláh révén kétszer is növelhette volna az előnyét a Ferencváros, ám előbb az üres kapuba sem tudott betalálni, majd a fejese is mellé szállt.
És ahogy ilyenkor már lenni szokott, a kihagyott helyzetekért góllal fizetett a futballsors. A 35. percben Böde adott kötényt Grúznak, becselezte magát a bal oldalon szinte a kapuig, amikor okosan középre játszott, és az érkező Kiss Tamás belsővel a hosszú sarokba lőtt. 2–2.
Détári Lajos talán még mindig a bekapott gól miatt dühöngött, hiszen jobban is figyelhettek volna a védők a tizenhatoson belül, amikor a 37. percben Bartha erős lövése középre jött ki Gyenesről, és megint csak senki nem figyelt az érkező Kiss Tamásra, aki közelről a hálóba fejelt. 2–3.
A félidő végén még néhány vérszegény akció futott a pályán, de a különben sportszerű meccsen úgy tűnt, még nem dőlt el semmi.
A második félidő elején viszont a paksiak azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, és amíg a vendéggárda még nem vette fel az üzemi hőmérsékletét, növelték az előnyüket. A 46. percben ugyanis Szatmári Lóránd ugrott ki az elmélázó védők közül, Gyenes bizonytalanul jött ki a kapujából, a paksi játékos pedig okosan pörgetett át a Fradi-kapus lába fölött. 4–2.
A második játékrész további részében már nem esett gól, azonban a Paks újabb helyzeteket hagyott kihasználatlanul. A Ferencváros erőlködött ugyan, ám nem kerülhette el a sorsát, főleg, hogy nagyjából kétszer annyiszor rúgott kapura a hazai csapat.
Mivel a Honvéd nyert, eldőlt, hogy az MVM Paks semmiképpen sem lehet negyedik, ezért az utolsó percek Varga Bence kapufáját leszámítva csendesen csordogáltak. Vereségével a Ferencváros egy dicstelen rekordot is felállított, hiszen az NB I indulása, azaz 1901 óta még egyetlen szezonban sem gyűjtött be 14 vereséget!
Ez azonban semmit nem von le a hazaiak érdemeiből, hiszen tudatosabb játékukkal végül is simán nyertek. Sok munkára lesz szükség a nyári szünetben az Üllői úton...
30. FORDULÓ |
MVM Paks–Ferencváros 4–2 (Böde 10., Kiss T. 35., 37., Szatmári 46., ill. Klein 19., Oláh 20.) |
1. DVSC-Teva | 29 | 21 | 8 | – | 62–18 | +44 | 71 |
2. Videoton FC | 29 | 20 | 3 | 6 | 56–19 | +37 | 63 |
3. Győri ETO | 29 | 19 | 3 | 7 | 54–31 | +23 | 60 |
4. Budapest Honvéd | 30 | 13 | 7 | 10 | 48–40 | +8 | 46 |
5. Kecskeméti TE | 30 | 13 | 6 | 11 | 47–39 | +8 | 45 |
6. MVM Paks | 30 | 12 | 9 | 9 | 47–51 | –4 | 45 |
7. Diósgyőri VTK | 30 | 13 | 4 | 13 | 42–43 | –1 | 43 |
8. Haladás | 29 | 9 | 11 | 9 | 39–35 | +4 | 38 |
9. Siófok | 30 | 9 | 9 | 12 | 30–41 | –11 | 36 |
10. Ferencváros | 30 | 9 | 7 | 14 | 32–35 | –3 | 34 |
11. Pécsi MFC | 30 | 8 | 10 | 12 | 36–50 | –14 | 34 |
12. Újpest FC | 29 | 8 | 8 | 13 | 34–44 | –10 | 32 |
13. Kaposvári Rákóczi | 29 | 6 | 14 | 9 | 32–41 | –9 | 32 |
14. Lombard FC | 29 | 8 | 6 | 15 | 26–38 | –12 | 30 |
15. Vasas SC* | 30 | 5 | 9 | 16 | 29–51 | –22 | 22 |
16. Zalaegerszegi TE | 29 | 1 | 10 | 18 | 24–62 | –38 | 13 |
*A Vasastól két pontot levontak. |