Videoton: a török élvonal feltörekvője ajánlatot tenne Elekért

2012.01.10. 22:02
null
Elek Ákos játéka tetszik a török Eskisehirspor edzőjének (fotó: Németh Ferenc – archív)
Címkék
Törökországi információk szerint a török élvonal, a Süperlig negyedik helyén álló Eskisehirspor labdarúgócsapata ajánlatot tenne Elek Ákosért, a Videoton magyar válogatott középpályásáért.

Az egyik regionális adó, az Eskisehir Radio helyi információkra hivatkozva közölte a hírt, amelynek nyomán a csapat szurkolói nagy érdeklődéssel gyűjtik az információkat Elekről és fórumokon taglalják, mennyiben jelenthet ő erősítést a csapat számára.

Annyi bizonyos, hogy a csapat nemrég kinevezett vezetőedzője, Ersun Yanal szeretné megszerezni a magyar válogatott középpályást, akit a török források nagyszerű játékosként emlegetnek.

Az Elek Ákos ügyeit intéző Stars & Friends menedzseriroda kérdésünkre nem kívánta bővebben kommentálni a hírt, de nem cáfolták a török csapat érdeklődését.

Az Eskisehirspor nagymúltú csapat Törökországban, korábban háromszor is bajnok volt. A nyolcvanas évektől fogva ugyan nem sok sikert tudott felmutatni, ám az elmúlt években rendre előre tudott lépni a táblázaton: 2009-ben még a 11. helyen végzett, majd az elmúlt két szezonban már egyaránt a 7. helyen futott be, jelenleg pedig a 4. helyen áll.

Az együttesben török játékosok mellett horvát, svéd, bosnyák, szenegáli, portugál és több brazil légiós is található, míg legismertebb labdarúgója a 36-szoros válogatott chilei középpályás, Rodrigo Tello.

Érdekes hír az Eskisehirsporral kapcsolatban, hogy a Rangers korábbi támadója, Kris Boyd december közepén felbontotta szerződését a csapattal, mégpedig azzal az indokkal, hogy nyári érkezése óta nem kapott fizetést a klubtól.

Legfrissebb hírek

Szon Hung Min és Patrik Schick is pályára lép – íme, a dél-koreai–cseh mérkőzés kezdőcsapatai!

Foci vb 2026
19 perce

A dél-afrikai tévé stúdiójában vágni lehetett a csendet a lefújás után

Foci vb 2026
1 órája

Quinones megidézte Tshabalalát a gólja után

Külföldi foci
1 órája

Vb 2026: Alphonso Davies nem lesz ott a kanadaiak első meccsén Bosznia-Hercegovina ellen

Foci vb 2026
1 órája

Íme, a korábbi nyitómeccses kiállítások

Foci vb 2026
1 órája

A bosnyák drukkerek már megszállták Toronto belvárosát

Foci vb 2026
1 órája

Megható pillanatok: a második gólt szerző mexikói sztár márciusban elhunyt édesapjának üzent

Foci vb 2026
2 órája

Ha egyeseknek nem lenne egyértelmű

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik