Vasas: Urbán nem tűri a klikkeket; Fehér Csaba és Eugene érkezhet

2012.01.19. 09:30
Címkék
Urbán Flórián, a Vasas labdarúgócsapatának új vezetőedzője a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában jelezte: Fehér Csaba és Eugene Fomumbod is csatlakozhat az angyalföldiekhez.

„Számomra a csapat a legfontosabb, az egységes, egymásért is küzdeni tudó, a pályán apait-anyait beleadó csapat. Azért dolgozom, hogy ezt megvalósítsam a Vasasnál, mert voltak itt ősszel jó nevű játékosok, magyarok, külföldiek, és olykor az eredményeink miatt sem kellett szégyenkeznünk. Ám sokszor azt láttam az öltözőben, hogy itt egy klikk, ott egy másik, volt, akin láttam, hogy unja az egészet, hogy nyűg számára a tréning, s azt sem tudja, milyen patinás klub tagja lehet. Hát ebből elég! Olyan játékosokat szerződtetünk, akik ha kell, megdöglenek a pályán a Vasasért, akik ha belépnek az öltözőfolyosóra, s meglátják a korábbi klasszisok tablóját a falon, átérzik, legendás klubhoz tartoznak” – ismertette célkitűzését Urbán, aki a Nemzeti Sportnak adott interjúban azt is elárulta, kik lehetnek az újabb érkezők.

„A Vasas kerete még sokat változhat, rengetegen jelentkeztek be Angyalföldre. Jönnek újabb próbajátékosok, valamint a győri Eugene és az újpesti Fehér Csaba érkezéséről is szó van. Ha valaki nem azt teszi, amit mondok, pillanatok alatt az NB III-as csapatban találja magát. Nincs pardon, nincs kivételezés.”

Legfrissebb hírek

Helyszíni jelentés az Azték Stadionból

Foci vb 2026
7 perce

Nagyon közel a megegyezés a Real Madrid és Bernardo Silva között – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
7 perce

Két kulcsembere is kidőlt a 2022-ben vb-negyedik marokkói válogatottnak

Foci vb 2026
22 perce

Vb 2026: Mexikó–Dél-Afrika nyitó mérkőzés

Foci vb 2026
28 perce

Shakira, J Balvin és a többiek – ilyen volt a vb megnyitója

Foci vb 2026
32 perce

Sokk a nyitány előtt: két kulcsembere is kidőlt a 2022-ben vb-negyedik marokkói válogatottnak

Foci vb 2026
38 perce

Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

Utánpótlássport
39 perce

Így fest az Azték Stadion belülről

Foci vb 2026
50 perce
Ezek is érdekelhetik