200 millió forint hiányzik Zalaegerszegen

2012.01.12. 12:16
null
Nemcsak a pályán vannak gondok a ZTE-nél (Fotó: Mirkó István, archív)
Címkék
Aggasztó hírek érkeznek Zalaegerszegről, tartoznak a játékosoknak, akik közül többen távozhatnak is. Nagy Ferenc, a klub tulajdonosa már korábban is elismerte, hogy csúsznak a kifizetések, ugyanis a szponzorok nem tudják teljesíteni vállalásaikat. A helyzet azonban nem reménytelen. Kétszázmillió forint szép összeg – ha megvan. De ha hiányzik…

 

Zalaegerszegen most éppen ennyi nincs meg, ami baj, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy az összeg papíron a klub rendelkezésére áll, ám hiába van érvényes szponzori szerződés, a bevétel nem vált kézzel foghatóvá. Közben már arról is hallani, hogy több játékos távozik a ZTE-től, mert csúszik a fizetés.

„Akik eddig elmentek tőlünk, azokat mind elküldtük – mondta a Nemzeti Sportnak Nagy Ferenc, a ZTE FC Zrt. többségi tulajdonosa. – Sajnos igaz a hír, amely szerint nem érkeztek meg betervezett, szerződésbe foglalt pénzek, és emiatt nehéz helyzetbe kerültünk. Ezt most át kell hidalnunk, de hamarosan befolyhat a pénz a kasszába, aminek köszönhetően megoldjuk a nehézségeket. Sajnos kétszázmillió forint nem érkezett meg a számlánkra, ebből százhúszmilliót egy helyről vártunk.”

Érdekes gazdasági helyzet ez, mivel a ZTE partnere nem teljesíti a szerződésben foglaltakat, a klub sem tud fizetni a labdarúgóknak. Új forrásokat kell keresni, mert a tartozást valahogy el kell tüntetni.

„Nem titok, csúszunk összegekkel a játékosoknak, most azon dolgozunk, hogy ezt megszüntessük – folytatta a zalaegerszegi futball irányítója. – Több ügy is folyamatban van, aminek köszönhetően javulhat a helyzet, az is megeshet, hogy eladunk labdarúgót, s az érte kapott pénzből törlesztünk. Azzal a céggel is egyeztetünk, amelyik nem fizette ki, amit vállalt, reményeim szerint valamennyit át tud utalni. Tudom, megértem, hogy nehézségek vannak a világgazdaságban, de a helyzet az, hogy mi vagyunk a végpont, hiszen nem jutunk hozzá a bevételekhez, így nem is tudunk fizetni. Remélem, találunk valami megoldást az érintett céggel.”

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY NAGY FERENC HOGYAN VÉLEKEDIK A ZTE JELENLEGI HELYZETÉRŐL ÉS A BENNMARADÁSI ESÉLYEIRŐL, KERESSE A CSÜTÖRTÖKI NEMZETI SPORTOT!

Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a férfi válogatott

Kosárlabda
5 perce

Katar–Svájc: megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
7 perce

Vb 2026: tizenegy topligás játékossal áll fel Svájc; pályán a katariak kedvence – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
12 perce

A svájci szurkolók közösen vonulnak a Katar elleni meccsre – Fotó

Foci vb 2026
18 perce

Női kézilabda BL: jövőre megváltozik a lebonyolítás

Kézilabda
32 perce

A San Franciscó-i stadion készen áll az esti mérkőzésre

Foci vb 2026
53 perce

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
57 perce

Trap: Nyitrai Anna felnőtt országos csúcsot lőtt

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik