Hajnal Danilóról: Rendkívül technikás, képzett labdarúgó

2011.12.01. 09:43
null
Danilót a héten tesztelik Stuttgartban
Címkék
A német élvonalban szereplő VfB Stuttgart labdarúgócsapata teszteli a Bp. Honvéd támadóját, Danilót. A 25 esztendős játékos egyhetes próbajátékon vesz részt, illetve mint arról korábban már beszámoltunk, jó esélye van rá, hogy már a januári átigazolási időszakban váltson. Német sajtóinformációk szerint a németek hajlandóak lennének 350 ezer eurót fizetni a magyar bajnoki góllövőlistát tizennégy találattal vezető játékosért.

Danilo már meg is kezdte az edzéseket – szerdán összeütközött a dán válogatott William Kvisttel, aki kisebb térdsérülést szenvedett, bár elmondta, nem haragszik a próbajátékosra –, így a német együttes keretét erősítő, 46-szoros magyar válogatott középpályásnak, Hajnal Tamásnak személyes véleményt alkothatott róla.

„Ide csak akkor invitálnak egy-egy játékost, ha látnak benne fantáziát – mondta Hajnal Tamás, a Bundesliga hetedik helyén álló Stuttgart légiósa a Nemzeti Sportnak. – Az első edzésen nem dolgoztam együtt a Honvéd csatárával, Danilo de Oliveirával, mert a csapatrészek külön edzettek, így nem tudom, hogyan mozgott. De a szerdai tréningen már testközelből láttam, rendkívül technikás, képzett labdarúgó. Ez persze még nem jelenti azt, hogy azonnal az orra alá dugják a szerződést, és máris a Stuttgart játékosa lesz.”

„Németországra is jellemző, hogy leginkább a nyáron szerződtetnek futballistákat. De természetesen akad kivétel, elég ha csak a saját esetemet hozom fel példaként – én is januárban váltottam klubot, akkor kerültem kölcsönbe Dortmundból Stuttgartba. Danilóra visszatérve: a támadójátékunk megfelelő, vannak kiváló csatáraink, de újfent el kell mondanom, ez nem zárja ki, hogy a magyar élvonalban eddig tizennégy gólt jegyző csatár nem kerül Stuttgartba.”

Danilo után nem csak a stuttgartiak érdeklődnek, hiszen a támadó felkeltette a francia második ligás Monaco és a török élvonalbeli Sivasspor érdeklődését is. A Nemzeti Sport értesülését a Honvéd vezetőedzője, Supka Attila már korábban megerősítette.

„Életem egyik legnagyobb lehetősége előtt állok, szeretném kihasználni” – mondta a stuttgarti próbajátékról maga az érintett Honvéd-csatár, Danilo.

Legfrissebb hírek

Búcsú a tengerészkirálytól – emlékezés V. Haraldról

Képes Sport
16 perce

Megvan Petkovic utódja az algériai labdarúgó-válogatottnál

Minden más foci
23 perce

Arany, ezüst és bronz: sikeresen szerepelt a magyar válogatott a Nomád Világjátékokon

Egyéb egyéni
30 perce

Mariano Gómez az Újpest ellen is tisztelegne

Labdarúgó NB I
49 perce

Budapest Félmaraton: ismét Karsai Gábor és Vindics-Tóth Lili Anna a magyar bajnok

Atlétika
53 perce

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
1 órája

Női kosárlabda-vb: éjszakai tűzriadó a magyarok hoteljében

Kosárlabda
1 órája

Kezd összeállni a Liverpool? Úgy tűnik, megoldódtak a jobbhátvéd-gondok

Angol labdarúgás
2 órája