– Hét év alatt cím, két ezüst és egy bronz a lilákkal: ez világszám!
– Hazai viszonylatban mindenképpen rekordszagú eredménysor…
Született: 1931. november 6., Budapest |
Sportága: labdarúgás Profi klubja (játékosként): Bp./Ú. Dózsa (1949–1965) |
Kiemelkedő eredményei |
Játékosként: 10-szeres válogatott, vb-ezüstérmes (1954), olimpiai bronzérmes (1960), magyar bajnok (1960), bajnoki ezüstérmes (1961, 1962), bajnoki bronzérmes (1950, 1951, 1952, 1957, 1963, 1965) |
Edzőként (Újpesti Dózsa): magyar bajnok (1974, 1975, 1978, 1979), bajnoki ezüstérmes (1977, 1980), bajnoki bronzérmes (1976), MNK-győztes (1975), BEK-elődöntős (1974) |
– Ehhez képest hetvennégyben, amikor BEK-elődöntőt vívtak, a sajtó fanyalgott, hogy a Népstadionban nyolcvanezer néző előtt csak egy egyet értek el a Bayern München ellen.
– Azért, mert akkortájt hozzá voltak szokva az eredményekhez.
– Ennyi? Azzal a Beckenbauerrel, Breitnerrel, Gerd Müllerrel felálló Bayernnel rivalizáltak a Bajnokok Ligája elődjében, amely sorozatban háromszor nyerte el a trófeát, s amelynek gerince alig három hónap múlva világbajnok lett: ehhez képest az újpesti csatársort ekéző tudósítások mai fejjel kissé furának tetszenek.
– Magasra tettük a lécet… Jó, a német futball már időben is bőven előttünk járt, például a Bayern száztagú kisegítő személyzettel érkezett Budapestre, de a bajorokat legalább itthon elkaphattuk volna, ha már a müncheni visszavágón három nullára kikaptunk. Csak ismételni tudom magam: más világ volt. Mindenki azért hajtott, hogy futballista legyen, és ez olyan felhajtóerőt adott, amit manapság elképzelni sem lehet. Telente kapkodott értünk a külföld, a nézők pedig már a hét elején megvették a jegyeket a kettős rangadókra. Azért jó játékosok most is vannak, de korántsem optimálisak a feltételek.
– Harmincegy éve köszönt el az élvonaltól: mennyire fáj a búcsú?
– Nem volt kellemes, de tudtam: minden sorozatnak vége szakad egyszer…
– Pedig nem szokványos módon távozott a Megyeri útról: sokak szerint a Magyar Ifjúságban megjelent, Lötyögés a semmibe című, korszakos, Jakab József jegyezte cikk jelentette a végállomást. Emlékszik a riportra?
– Igen. Fájó pont az azért, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen múlttal a hátam mögött így kell távoznom attól a klubtól, amelyben az életemet töltöttem.
– Ünnepel még az Újpest Várhidivel bajnoki címet?
– Velem és a fiammal is sikerült már, de ha az a kérdés, Péter visszatér-e még Újpestre: hát, ezt nem tudhatom. Mindenesetre szurkolok neki; abban a szezonban, amikor megnyerték a bajnokságot, úgy izgultam érte, hogy az elmondhatatlan.
A TELJES INTERJÚT A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN OLVASHATJA!