NB I: Remélem, újra a régi, harapós ZTE lesz a pályán - Prukner

2011.11.19. 10:41
Címkék
A bajnokságban még nyeretlen ZTE szombaton a DVTK-t fogadja a labdarúgó NB I 16. fordulójában. A zalai együttes vezetőedzője, Prukner László a klub hivatalos honlapjának elmondta, maximális koncentrációra és odafigyelésre van szükségük a győzelemhez.

„A Haladás elleni szerdai győzelemnek a Ligakupában nincs semmilyen hatása a szombati bajnoki mérkőzésre, azon a találkozón ugyanis inkább azok játszottak, akik sérülésből térnek vissza vagy kevesebb lehetőséget kaptak – utalt vissza a ZTE első idei győzelmére Prukner László. – Persze, minden apró pozitív jelnek örülünk, és bízunk benne, hogy az elmúlt időben elvégzett munkának meglesz az eredménye. A Diósgyőr jól szervezett, fegyelmezett futballra képes gárda. Mindenkitől maximális koncentrációra és odafigyelésre van szükség, hogy eredményesek legyünk. Bízom benne, hogy a kétnapos összetartás elérte célját, és ma este a régi, harapós ZTE-t láthatják az Arénába kilátogató szurkolók." Prukner László. – Persze, minden apró pozitív jelnek örülünk, és bízunk benne, hogy az elmúlt időben elvégzett munkának meglesz az eredménye. A Diósgyőr jól szervezett, fegyelmezett futballra képes gárda. Mindenkitől maximális koncentrációra és odafigyelésre van szükség, hogy eredményesek legyünk. Bízom benne, hogy a kétnapos összetartás elérte célját, és ma este a régi, harapós ZTE-t láthatják az Arénába kilátogató szurkolók."

Kocsárdi Gergely, a ZTE védője szerint csak akkor lehet esélyük kiharcolni a bennmaradást, ha minden fordulóban győzelemre játszanak.

„Mindegy ki ellen játszunk, nekünk végre nyerni kell. A hátralévő fordulókban mindenki ellen győzelemre kell játszanunk, így lehet esélyünk kiharcolni a bennmaradást. Kielemeztük a DVTK gyengéit, erre alapozva, koncentrált játékkal meg kell szereznünk az első győzelmünket" – fogalmazott Kocsárdi Gergely.

Vlaszák Géza, a zalai csapat rutinos kapusa szerint nemcsak jól, de eredményesen kell futballozniuk a Diósgyőr ellen.

„Bármi áron, de nyernünk kell. A vendég miskolciak tiszteletparancsolóan szerepeltek az őszi idényben, de nekünk nem szabad ezzel foglalkoznunk. Végre nemcsak jól, hanem eredményesen kell játszanunk, akkor meg lehet az első siker, és megkezdhetjük a felzárkózást" – mondta Vlaszák Géza.

Legfrissebb hírek

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
19 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
26 perce

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
28 perce

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
30 perce

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
55 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
55 perce

Fél óra alatt Szendrei-dupla és három gól: Paks–DVSC 1–2

Labdarúgó NB I
58 perce

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
1 órája