Luque csak a győzelmet tartja elfogadhatónak

– Az ősszel végül kilenc emberrel játszottak döntetlent a Fradival. Tizeneggyel gyerekjáték lesz nyerni?
– Biztos, hogy nem – válaszolta José Luque a Nemzeti Sportnak. – Erős együttessel nézünk szembe, bár ha tizenegy diósgyőri maradhat mindvégig a pályán, sokkal kiegyenlítettebb összecsapás kerekedhet a kilencven percből, mint a bajnokság elején az Üllői úton. És ha még a szerencse is mellénk szegődik, jobb eredményt érhetünk el.

– Úgy tűnik, valamelyest keserű emlék az Albert-stadionbeli.
– Persze, mivel előbb hátrányba kerültünk, aztán kiállították Paco Gallardót, ami után rendkívül nehézzé vált számunkra a találkozó. Visszagondolva annyiban persze örömtelinek tekinthető a meccs, hogy az egyik pontot így is sikerült megmentenünk.

– A találkozó hangulata vetekedett egy spanyol rangadóéval? Mondjuk egy Sevilla–Betis meccsel?
– Nem érdemes ilyesfajta összehasonlításokba bocsátkozni, Magyarországon a legjobb esetben is csak tizenhárom-tizennégyezer ember látogathat ki egy mérkőzésre, Spanyolországban hetvenezren is összegyűlnek egy rangadóra. A Ferencváros elleni találkozó hangulata azonban most is különleges lesz, abban biztos vagyok.

– A Fradi kapusát, Jova Leventét látta már védeni? Félhet José Luque baljától?
– Nem szeretnék a rivális labdarúgóival foglalkozni, a kellő tiszteletet egyébként is megadom mindannyiuknak. Egyedül azzal törődöm, hogy Luque a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.

– És az elég lehet a győzelemhez? Egyáltalán, csak a három pontot tartja elfogadhatónak?
– Természetesen! Ez nem is lehet kérdés!

– Az utóbbi két meccsükön, a Paks és a Kaposvár ellen nem rúgott gólt a Fradi.
– Sajnos nem, de mivel én védtem, gyorsan hozzáteszem: nem is kapott – mondta Jova Levente a Nemzeti Sportnak. – Sőt, előtte az Újpest elleni és a siófoki bajnokin sem, szóval négy egymást követő, hátul nullára zárt mérkőzés van mögöttünk, így bizakodva utazunk Miskolcra.

– Mit vár a hazai csatároktól?
– Egyelőre nem tudom.

– Micsoda? Nem készül fel az ellenfélből?
– Dehogynem, de több babonát nem árulok el. A körúti vacsora után a barátommal x-boxozunk, aztán – mert a meccs előtti este máris úgyis nehezen alszom el – az interneten fellelhető összefoglalókat keresem, azt figyelve, mit csinálnak a csatárok. Így volt ez legutóbb is, megnéztem a kaposvári Milan Perics góljait, és ezek alapján próbáltam kivárni, amikor szembe jött velem. Ismerem a diósgyőrieket, persze, de szombat este analizálom majd őket – mindent a maga idejében. Az biztos, hogy a Rákóczi ellen húsz-harminc percekig nem volt dolgom, ennél jobb, ha tüzelnek a kapumra, mozgásban tartanak. Attól azonban nem félek, hogy Diósgyőrben semmittevéssel telik el a kilencven percem.

– Tizenkilenc éves: amikor a Fradi 1992-ben emlékezetes körülmények között bajnok lett, abban az évben született. Most jött el az ön ideje, a Fradi első számú kapusának számít?
– Amikor az MTK agárdi futballakadémiáján zöld fogkefém volt, ugrattak a többiek, de ott sem titkoltam: fradista családban születettem, a zöldekért rajongok, egyszer majd ott akarok védeni. Hihetetlen, hogy ez megadatott nekem, és érzem, hogy a szurkolók kezdenek elfogadni. Ha nem bénázok sokat Diósgyőrben, ez így is maradhat. Olvastam a neten, hogy van, aki már Szűcs Lajoshoz hasonlít, de ezt túlzásnak érzem. Sokat kell dolgoznom, hogy valamikor hozzá mérhessenek.

A TELJES INTERJÚKAT A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA EL.