FTC: Pölöskey szerint nem szabad túlmisztifikálni a DVTK elleni sikert

2011.11.29. 09:04
Címkék
A Ferencváros labdarúgócsapata 3–2-re nyert az NB I utolsó őszi fordulójában a Diósgyőr vendégeként, a zöld-fehérek egyik legjobbja Pölöskey Péter volt. A támadó amondó: a DVTK elleni is csak egy a győzelmek közül.

„Megérdemelten nyertünk, a második félidőre úgy jöttünk ki a pályára, hogy csak mi győzhetünk – nyilatkozta a csatár az ftc.hu-nak. – Sikerült is átvenni a vezetést, érzésem szerint utána már nem forgott veszélyben a győzelmünk. A gólomnál érzés alapján lőttem el a labdát, csak sejtettem, merre van a kapu.”

„Nagyon jó hangulatú mérkőzés volt, valóban nagyon jó szurkolók vannak Diósgyőrben, de csak a második legjobbak, mert a mi táborunk az első. Fontos találkozó volt, de nem misztifikálnám túl ezt a sikert, mert mindig az épp aktuális a legfontosabb meccs, ez a Ferencvárosnál főleg »kidomborodik«, itt egy hét alatt elfelejtődik a győzelem, mert mindig csak előre lehet nézni. Most például már fontosabb a Békéscsaba elleni kupameccs a vasárnapinál” – mondta a csatár.

Legfrissebb hírek

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
22 perce

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
22 perce

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
33 perce

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
1 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
2 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
3 órája