„Véleményem szerint a szombathelyi lesz a legnehezebb idegenbeli meccsünk. Ellenük az utóbbi időben egyébként is megszenvedtünk, és tudom, hogy a Rohonci úti pálya gyepszőnyege sem éppen kifogástalan, ami azért sokat nehezíthet a folyamatos játékon" – kezdte a Hajdú-Bihari Naplónak adott nyilatkozatát a DVSC-Teva középpályása, Szakály Péter.
„Ugyan a zöld-fehérek sokat panaszkodtak a napokban a sérültjeik miatt, ám ez nem szabad, hogy elaltasson bennünket! Kemény küzdelem lesz, de meg kell szereznünk a három pontot, ez ugyanis a legutóbbi három idegenben megvívott meccsünkön nem sikerült. Persze lehet nézni ennek a pozitív oldalát is: nagyon kevés gólt kaptunk ebben a szezonban. Higgadtabbnak kell lennünk a kapu előtt és akkor nem marad el a siker a Haladás ellen sem” – tette hozzá Szakály, aki múlt héten a Honvéd ellen fejsérülést szenvedett, de már egészséges és pályára léphet szombaton.





