Diósgyőr: a lelátói kapacitás bővítésében bíznak az FTC ellen

2011.11.18. 23:00
Címkék
Az ősz zárásaként, november 27-én, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában (azaz az előre hozott második tavaszi fordulóban) a Diósgyőri VTK a Ferencvárost fogadja. Amint arról a miskolci klub honlapja beszámol: bő egy héttel a találkozót megelőzően már csak a vendégszektorba lehet jegyeket venni, a klub ügyvezetője, Dudás Hunor azonban bízik abban, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel tudják még bővíteni a stadion kapacitását, és újabb szektorok megnyitására lesz lehetőségük.

„Mindent megteszünk, hogy újabb szektorokat nyissunk meg szurkolóink előtt – nyilatkozta Dudás Hunor. – Azonban a végső döntés nem a mi kezünkben van, ezért semmit nem tudok felelősségteljesen ígérni. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy közös munkánk gyümölcseként eljutottunk oda, hogy kicsinek bizonyul a Diósgyőri Stadion egy bajnoki mérkőzésre, ugyanakkor megértem azon szurkolók elkeseredettségét, akik szeretnék látni az őszi szezont harmadik helyen záró csapatunkat, de nem jutottak belépőjegyhez. Ezért újfent megfutjuk a szükséges köröket a gyár felé eső kanyar két hazai szektorának (a harmadik biztonsági okokból biztosan zárva lesz) megnyitása érdekében, illetve keressük a megoldást mobil lelátó felállítására. Bízom benne, hogy sikerrel járunk!”Dudás Hunor. – Azonban a végső döntés nem a mi kezünkben van, ezért semmit nem tudok felelősségteljesen ígérni. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy közös munkánk gyümölcseként eljutottunk oda, hogy kicsinek bizonyul a Diósgyőri Stadion egy bajnoki mérkőzésre, ugyanakkor megértem azon szurkolók elkeseredettségét, akik szeretnék látni az őszi szezont harmadik helyen záró csapatunkat, de nem jutottak belépőjegyhez. Ezért újfent megfutjuk a szükséges köröket a gyár felé eső kanyar két hazai szektorának (a harmadik biztonsági okokból biztosan zárva lesz) megnyitása érdekében, illetve keressük a megoldást mobil lelátó felállítására. Bízom benne, hogy sikerrel járunk!”

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
20 perce

Haaland fejesével verte a Coventryt a Manchester City; a Forest otthonában szerezte meg első pontját a Spurs

Angol labdarúgás
27 perce

Kétgólos hátrányból felállva a 91. percben szerzett góllal verte a Napolit az Inter

Olasz labdarúgás
29 perce

NB III: továbbra is hibátlan a Gyula és a PMFC

Labdarúgó NB II
30 perce

Ötgólos győzelemmel folytatta a Szeged a férfi kézilabda-bajnokságban

Kézilabda
55 perce

Piastri büntetést kapott – változott az Olasz Nagydíj rajtsorrendje

F1
56 perce

Fél óra alatt Szendrei-dupla és három gól: Paks–DVSC 1–2

Labdarúgó NB I
58 perce

Hozta a kötelezőt az ETO a horvát bajnok, a Podravka otthonában

Kézilabda
1 órája