André Alves továbbra is a címvédésre hajt

2011.11.21. 15:43
null
Alves hármat vállalt a fehérvári hétből a Siófok ellen (fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Lazább, gyorsabb, gólérzékenyebb, mint kollégái többsége, André Alvest lesve az embert olykor olyan érzés keríti hatalmába, mintha a magyar férfi vízilabda-válogatottat látná az ukrán bajnokságban pólózni. A Siófok ellen triplázó brazil csatárral jelenről és jövőről is beszélgettünk.

 

– Kívülről néha úgy tetszik, André Alves a mi kis bajnokságunkban akkor rúg gólt, amikor csak akar.
– Nos, ha így volna, már nagyjából ötven gólnál tartanék, és nem tizenkettőnél – nevetett André Alves. – Mert elhiheti, minden meccsen szeretnék betalálni a kapuba, csak nem mindig jön össze.

– Akkor azzal a megállapítással sem ért egyet, mely szerint rég kinőtte a magyar első osztályt?
– Nem hiszem, hogy így lenne. Ha tényleg megrúgnám az ötven gólt idényenként, elgondolkodhatnék rajta, így azonban túlzás. Már csak azért is, mert szerintem erősebb az NB I, mint korábban, az eredmények, a szoros küzdelem is ezt mutatja, no meg néhány csapat teljesítménye. A Debrecen, a Győr nagyszerűen menetelt, vagy itt van a Diósgyőr, amely minőségi spanyol játékosokkal ér el egyre szebb sikereket.

– Az első félidő a Siófok ellen nem éppen ezt sugallta, a vendégek hibái után azonban már hengereltek.
– Nagyon jól tudtuk, hogy a Siófok masszívan játszik, hogy nehéz lesz feltörni a védelmét, így a mérkőzés elején nem is tudtunk olyan fölénybe kerülni, mint szerettünk volna, de az első gól után, amikor lett területünk, már azt játszottuk, amit nagyon tudunk.

– A hazai produkcióik egy kivétellel tényleg elismerésre méltók, hanem amikor útra kell kelniük…
– Az idegenbeli kudarcok sokszor voltak balszerencsések, szerintem senki sem állíthatja, hogy Győrben vagy Debrecenben gyengébbek lettünk volna riválisunknál. Persze a futballt gólra játsszák, abból pedig ők szereztek többet. Hátrányunk azonban nem ledolgozhatatlan, megbotlik még a Debrecen is. Ha ugyanis elfelejtettem volna mondani, a bajnoki címre hajtunk.

– És vajon André Alvessel a fedélzeten? A szerződése nyárig szól, azaz ha a Videoton pénzt akar látni…
– Lehet, hogy a klub elenged a télen, persze csakis akkor, ha kedvező ajánlatot kap. Profi vagyok, most egyedül az foglalkoztat, hogy a Vidit újra bajnoki címhez segítsem. Természetesen szívesen igazolnék külföldre, de amikor nyáron a török, spanyol vagy dél-koreai ajánlatokról lehetett hallani, akkor sem azzal foglalkoztam, inkább a futballra fókuszáltam. Mielőtt megkérdezné: a holland, a francia vagy a spanyol ligát szívesen kipróbálnám, s azzal tudok legtöbbet tenni az ügy érdekében, hogy a lehető legjobban focizom a Vidiben.

– Mégis ráhajt az ötven gólra?
– Annyi talán nem jön össze, de húsz alá nem adom.

A TELJES INTERJÚT A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
7 perce

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
11 perce

Schäfer András: ünnep és vereség; végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
23 perce

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
39 perce

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
39 perce

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
45 perce

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
55 perce

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
59 perce