A Haladás gólokat, a Honvéd pontot ajándékozott

A helyezések alapján is a hazaiak voltak a találkozó esélyesei, de arra senki sem számított, hogy a vendégek már az első percben egy ajándékgóllal kedveskednek majd nekik. Történt, hogy Korolovszky próbálta meg közelről hazafejelni a labdát, de Rózsa kapus kiejtette azt. A labda végül a védő lábáról Danilo elé került, aki zavartalanul vezethette azt az üres kapura, s hat méterről a közepébe gurított (1–0).

A gyors gól alapvetően meghatározta a játék további alakulását. A vendégeket alaposan meg is zavarta, becsületükre legyen mondva, így is próbáltak támadgatni, igaz, kevés sikerrel, valamirevaló gólhelyzet nélkül.

A hazaiak viszont ezután nyugodtan (talán kissé kényelmesen is) focizhattak, néhány gyors ritmusváltásukkal így is több gondot okoztak a vendégvédelem számára. Aztán a 36. percben újabb gólt ajándékoztak – talán a közelgő Mikulásra való tekintettel – a vendégek: Danilót ugratták ki remek ütemben a bal oldalon, aki azonban 13 méterről a kilépő Rózsába lőtt. A visszaérő Guzmicsnak csak el kellett volna rúgnia a kipattanót, de ő nem tette, így a berobbanó Tchaminak 12 méterről már csak az üres kapu közepébe kellett lőnie (2–0).

Ezzel úgy tűnt, hogy el is dőlt a mérkőzés, de a félidő hosszabbításában a túloldalon Debreceni folytatta az ajándékozást: Sipos indítását levette Vujovicsnak a 16-oson belül, aki köszönte szépen, és 6 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2–1).

A szombathelyiek számítása szerint a 2000. bajnoki góljuk feldobta a vendégeket, mert a szünet után egyértelműen ők voltak aktívabbak, így aztán Supka Attila gyorsan kettős cserére határozta el magát. Ezzel nagyjából egálra is hozta az erőviszonyokat. Ekkor vált látványossá is a mérkőzés, s gyakorlatilag percenként alakult ki helyzet, hol az egyik, hol a másik kapu előtt.

A csereként beállt Németh Norbert egyszer a kapufát is eltalálta, újabb hazai gól azonban nem született. A rendkívül lelkesen játszó vendégek a rendes játékidő utolsó percében végül egyenlíteni tudtak: jobb oldali szöglet után az első NB I-es mérkőzésére beálló Radó András tovább csúsztatta a labdát, amelyet a hosszú oldalon álló csapatkapitány, Tóth Péter három méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2–2).