NB I: Ha azt nyújtjuk, amit eddig, nem lehet baj a Győr ellen - Kondás

2011.10.14. 12:17
Címkék
Szombaton 15 órakor a listavezető DVSC a második helyezett Győrt fogadja a labdarúgó NB I-ben. A találkozó előtt Kondás Elemér a dvsc.hu-nak elismerően nyilatkozott a  hétvégi ellenfélről, de szerinte, ha ugyanazt tudják nyújtani, amit eddig a bajnokságban, nem marad el a győzelem.

„Nagyon masszív csapatot fogadunk szombaton, a győriek védekezése mindig jól megszervezett, emellett jól játsszák a kontrát, vannak kiváló játékosaik, vagyis mindenképpen veszélyesek, nagyon kell majd figyelni, koncentrálni" – mondta a dvsc.hu-nak Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője.

„Meggyőződésem, hogy ha ugyanazt tudjuk nyújtani, és olyan mentalitással lépünk pályára, mint eddig, akkor meglesz a mérkőzés. Mészáros és Simac a hét elején külön készült, de mindketten felépültek, és játszhatnak a Győr ellen. Küzdelmes összecsapásra számítok, és remélem, telt ház lesz, hiszen a gól mellett ez a futballmérkőzés lényege. A szurkolók mindig fontos szereplői a meccsnek, sokat számít, ha jó a hangulat. Drukkereink eddig is tudtak segíteni a csapatnak, mert buzdításukkal plusz erőt adnak minden játékosnak."

Legfrissebb hírek

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
4 perce

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
23 perce

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
28 perce

Nem élt helyzeteivel a Real Sociedad, pontot rabolt a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
36 perce

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
36 perce

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
52 perce

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
1 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
1 órája