Csertői a 4-0 ellenére több hibát látott az ETO játékában

2011.10.01. 08:20
null
Csertői Aurél az eredménnyel elégedett volt, de látott hibákat csapata játékában (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Mint ismeretes, a Győri ETO tegnap 4–0-ra győzött a Kecskeméti TE ellen a labdarúgó NB I 11. fordulójának nyitó meccsén. A hazaiakat irányító Csertői Aurél a nagy különbségű győzelem ellenére is látott hibákat csapata játékában, míg a vendégek vezetőedzője, Tomiszlav Szivics nem mindennapi mérkőzésről beszélt a találkozót követő sajtótájékoztatón. 

„Számítottunk rá – és be is igazolódott –, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Szerencsére az első lehetőséget kihasználtuk, és ez meghatározta a találkozó további kimenetelét. Emeli győzelmünk értékét, hogy szervezett, jó csapatot sikerült legyőznünk" – kezdte udvarias értékelését a Kecskeméti TE elleni 4–0-s siker után a Győr vezetőedzője, Csertői Aurél.

„A kecskemétiek nem adták fel kétgólos hátrányuk ellenére sem a támadófutballt, kinyíltak, kontrából sikerült több kecsegtető támadást vezetnünk, s a mérkőzés végén gólokat is szereztünk" – tette hozzá a szakember, akinek csapata az élre ugrott a tabellán.

Csertői Aurél beszélt a nyári sérülése után ismét remek formába lendülő, tegnap két gólt szerző Dudás Ádám lecseréléséről is – a támadónak ismét problémája akadt.

Jelezte, hogy beszorult a tüdejébe a levegő, és így már nem tud teljesen a játékra koncentrálni, fájdalmai is voltak" – fogalmazott a győri vezetőedző, aki a 66. percben Tokody Tibort küldte be Dudás helyére.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Csertői a 4–0-s siker ellenére is talált kivetnivalót: „Felfedeztem a játékunkban több hibát, de természetesen az eredménnyel nem lehetek elégedetlen."

Tomiszlav Szivics, a KTE vezetőedzője szerint csapatát nagyon megfogta az első gól, illetve a kényszerű átszervezés Francis Litsingi és Christian Ebala sérülése után. A szakember azt is elmondta, már a meccs előtt is kényszerből kellett változtatnia, ugyanis Németh Gábor a Fradi ellen megsérült a múlt héten, ezért került a helyére a kapuba Ribánszki László.

„Nem mindennapi mérkőzés volt, az első percekben jól indultunk, de aztán a kapushibát követő tizenegyes visszavetett minket. A második gólról nem is beszélek, amelyet menteni szándékozó védőnk szerencsétlen mozdulata előzött meg – fogalmazott a szakember. – Sérülést követően, kényszerűségből fél óra elteltével cserélnem kellett. Át kellett szervezni a csapatot, ezt nehezen bírtuk el.”

EMLÉKEZTETŐ
LABDARÚGÓ NB I , 11. FORDULÓ
Győri ETO FC–Kecskeméti TE 4–0 (Dudás Á. 12., 41. – az elsőt 11-esből, Trajkovics 83., 91.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC 11 9 1 1 21– 7 +14 28
2. Debreceni VSC 10 8 2 21– 8 +13 26
3. Bp. Honvéd 10 6 1 3 19–10 +9 19
4. Diósgyőri VTK 10 5 3 2 16–10 +6 18
5. Pécsi MFC 10 5 3 2 17–18 –1 18
6. Videoton FC
10 5 2 3 16– 7 +9 17
7. Kecskeméti TE 11 4 4 3 18–16 +2 16
8. Lombard Pápa TFC
10 4 2 4 10–10 0 14
9. Szombathelyi Haladás 10 3 2 5 10–15 –5 11
10. BFC Siófok 10 2 5 3 8– 8 0 11
11. Paksi FC 10 2 5 3 19–23 –4 11
12. Újpest FC 10 2 2 6 13–16 –3 8
13. Kaposvári Rákóczi 10 1 5 4 13–19 –6 8
14. Vasas 10 1 5 4 9–16 –7 8
15. Ferencváros 10 1 2 7 6–13 –7 5
16. Zalaegerszegi TE FC 10 2 8 6–26 –20 2
Legfrissebb hírek

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
19 perce

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
53 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
1 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
1 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
1 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
2 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
2 órája