Paks: Kis Károly szerint hatalmasat kell javulniuk védekezésben

2011.09.30. 16:44
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks vezetőedzője, Kis Károly a klub hivatalos honlapjának elmondta, a csapat védekezésének hatalmasat kell javulnia, hogy pontot szerezzen a Budapest Honvéd elleni szombati bajnokin.

„Sajnálatos módon a legutóbbi, a PMFC elleni mérkőzésünkön sem tudtuk megszerezni a három pontot. Most hétvégén is nagyon nehéz dolgunk lesz, hiszen a harmadik helyezett Honvéd otthonába látogatunk. A kispestiek nagyszerűen védekeznek, és mellé a támadójátékuk is igen eredményes. Ezzel mi is hasonlóan állunk, ugyanannyi gólt szereztünk, mint ellenfelünk, tizenkilencet. Azonban velük ellentétben mi sokat is kaptunk. Nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a védekezésünk rendben legyen, hiszen nagyon mozgékony és gyors támadóik vannak. Csak akkor van esélyünk pontszerzésre, ha a védőjátékunk hatalmasat javul." – nyilatkozta Kis Károly.

Legfrissebb hírek

Három szettben búcsúzott Marozsán Fábián a US Opentől, már az első körben

Tenisz
19 perce

Borbély Balázs már vendég Győrben...; ezek voltak a transzferpiac legnagyobb dobásai

E-újság
53 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO–Ferencváros rangadó az NB I-ben

Birkózás
1 órája

[email protected] – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
1 órája

Olasz Kupa: a Sassuolo tizenegyesekkel, az Udinese szoros győzelemmel jutott tovább

Olasz labdarúgás
1 órája

US Open: Medvegyev simán jutott be a 3. fordulóba, Shelton nagy csatában gyűrte le Hurkaczot

Tenisz
2 órája

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
2 órája