NB I: Benne volt a győri meccsben, hogy döntetlent játszunk - Nagy

2011.09.18. 20:50
Címkék
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros hiába dolgozott ki Győrben több helyzetet, mint az ETO, a hazaiak első két lövésükből két gólt szereztek, ezt követően pedig magabiztosan őrizték előnyüket. A 2–0-s győri győzelemben a helyzetekkel jól sáfárkodó támadók mellett Szasa Sztevanovics kapusnak is elévülhetetlen érdemei vannak. A mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek a két vezetőedző, Csertői Aurél és Nagy Tamás, illetve a meccs legjobbjának választott Szasa Sztevanovics értékelt.

"Az első kapott gólig a csapat nagyon fegyelmezetten játszott, nem is éreztük, hogy az ellenfélnek lehetősége lesz a gólszerzésre – kezdte Nagy Tamás, a Ferencváros vezetőedzője. – Egy kihagyás elég volt, nem voltunk elég határozottak, és megint hátrányba kerültünk. Átadták a területet a győriek, egy eladott labdából pedig leindítottak bennünket. A végjáték hiába volt a miénk, nem volt szerencsénk, pedig benne volt a meccsben, hogy döntetlent játszunk."

"Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy elterveztük – fejezte ki elégedettségét Csertői Aurél, a győri mester. – Szép gólokat lőttünk, uraltuk a játékot, lendületesek voltunk, ezzel pedig eldőlt a meccs."

Legfrissebb hírek

Enzo Fernández a Manchester Citynél folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
14 perce

Már nem Tóth Balázs, hanem másik kapus megszerzésén gondolkodik a Celtic – sajtóhír

Minden más foci
51 perce

Szerdai sportműsor: pályán a Veszprém férfi és az FTC női kézilabdacsapata

Minden más foci
1 órája

Corbu Máriusz: Ha lehetett volna, a pályán alszom; Bolla Bendegúz: Mindig lesz olyan, aki kritizál valamiért

E-újság
1 órája

Ha akarom, vemhes – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Ndiayét bejelentette a City, Gazdag a New Englandbe igazolt – ez történt a nyári transzferidőszak hajrájában

Minden más foci
1 órája

Olasz Kupa: továbbjutás után menesztették az edzőt

Olasz labdarúgás
1 órája