Győr: Bayern All Star, NB I-es meccs a Hali ellen, TNT az ETO-napon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.13. 16:51
Címkék
Már kaphatók a jegyek a július 29-én sorra kerülő ETO-napra, amelynek egyik fő attrakciójaként a 22-szeres német bajnok Bayern München labdarúgócsapatának All Star-válogatottja lép pályára a Győri ETO legendáiból összeállított együttes ellen.

A Rába-parti klub szerdai sajtótájékoztatóján elhangzott: a program 15 órakor kezdődik, és éjfélig tart.
„Megkezdődött a jegyárusítás, és a támogató Audi úgy döntött, hogy az első nyolcezer ember, aki belépőt vásárol, ajándékot kap – mondta Horváth Cs. Attila, a Győri ETO FC klubmenedzsere. – Délután három órától a Bayern München All Star-játékosai egy sajtótájékoztatóval egybekötött közönségtalálkozón vesznek részt, ahol remek lehetőség nyílik majd közös képek készítésére és autogramgyűjtésre. Az ETO Legendák–Bayern München All Star mérkőzés szünetében az egymillió forintos kapufarúgás döntőjét láthatják a nézők.”

A gálaösszecsapás 17 órakor kezdődik.

Az ETO-napon – amelyet a Sport Tv élőben közvetít – 19 órakor rendezik a Győr–Szombathelyi Haladás NB I-es labdarúgó-mérkőzést, amely után a TNT zenekar ad koncertet, a programot pedig DJ Dominik diszkópartija zárja.

Legfrissebb hírek

Sipos Adrián, az új csapatkapitány: Igyekszem a teljesítményemmel visszafizetni a bizalmat

Kézilabda
7 perce

Dupla Tízes: ilyen Liverpoolban élni Szoboszlai Dominikék körül 

Angol labdarúgás
8 perce

Felkészülés: az utolsó percben egyenlített a Ferencváros a Midtjylland ellen

Labdarúgó NB I
49 perce

Gradisar visszatérhet az NB I-be, az Újpest lehet az egyik érdeklődő – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Paksi FC: Kinyik Ákos megsérült az edzőtáborban

Labdarúgó NB I
1 órája

A ruhabotrány után három norvég szakembert eltiltott a Nemzetközi Síszövetség

Téli sportok
1 órája

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
1 órája

NS-képeslap: akár a termálkút vize is fűtheti a ceglédi centerpályát

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik