Öt játékos szerződtetését jelentette be a Fradi, köztük Oláhét

2011.06.20. 14:01
null
Oláh Lóránt (balra) a Fradinál folytatja (Fotó: Németh Ferenc – archív)
Címkék
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Ferencváros szerződtetné a Kaposvár támadóját, Oláh Lórántot, a Fradi hivatalos honlapjának beszámolója szerint a klubvezetők meg is állapodtak a támadó szerződtetéséről, aki egy évre kölcsönbe került az Üllői útra. A zöld-fehérek Oláh mellett még négy játékos szerződtetését jelentették be.

A Ferencváros hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy évre kölcsönbe megszerezte Oláh Lórántot a Kaposvártól. A támadó mellett a holland Mark Otten, a montenegrói Alekszandar Jovanovics, a brazil Felipe Félix és Lisztes Krisztián érkezését is megerősítette a klub honlapja, akiknek a szerződtetéséről már korábban beszámoltunk.

Sisa Tibor a Nemzeti Sport vasárnapi számában beszélt arról, hogy Oláh tavaszi teljesítménye elmaradt a várakozástól – ezt saját osztályozási rendszere alapján állapította meg a szakvezető –, így nem tekinthető meglepőnek a csatár távozása, ugyanakkor Oláh úgy kerül kölcsönbe az Üllői útra, hogy az egyezséggel párhuzamosan Kaposváron 2013-ig meghosszabbította jövő nyáron lejáró szerződését.

A megegyezésről a csatár az ftcnews.com-nak nyilatkozott.

„Valóban megegyezett a két csapat. Örülök ennek, mert így sokadik nekifutásra az Üllői útra kerülhettem. Ma délután már a Fradiban tréningezek. Nagy lehetőség ez nekem, mindent megteszek majd a zöld-fehér színekért. Sajnos a mezemet (14-es), Szrdjan Sztanics birtokolja, így másik után kell néznem, de ez legyen a legkevesebb gond” – fogalmazott Oláh.

JÖTTEK-MENTEK
Érkezett: Oláh Lóránt (Kaposvár, kölcsönbe), Lisztes Krisztián (Vasas), Fitos László (Szolnoki MÁV FC, kölcsönből vissza), Kulcsár Dávid (Vasas, kölcsönből vissza), Grúz Tamás (Kaposvári Rákóczi FC), Alekszandar Jovanovics (szerb, Hajduk Kula – Szerbia), Mark Otten (holland, NEC – Hollandia), Milos Vidovics (szerb, FK Olimpik Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Felipe Félix (brazil, Leixoes – Portugália)
Távozott: Dragóner Attila (visszavonult), André Schembri (máltai, Lengyelország?, Olaszország?), Justin Haber (máltai, Kerkira? – Görögország, Portugália?), Marek Heinz (cseh, Sigma Olomouc – Csehország), Kulcsár Dávid (Vasas, végleg)
Akivel tárgyalnak: Benjamin Baltes (német, Excelsior – Hollandia), Lázok János (Vasas), Szatmári Lóránd (Reggina – Olaszország), Tímár Krisztián (Plymouth Argyle – Anglia), Tischler Patrik (MTK Budapest), Kovács János (Hereford United – Anglia), Alison (brazil, klub nélkül), Somalia (brazil, Botafogo – Brazília)

 

Legfrissebb hírek

„Bennem van szégyenérzet, ha kihagyok egy helyzetet” – Varga Barnabás a hibák utáni kettőzött erőről

Légiósok
8 perce

Pécs-Baranya FC; Testvérharc okozta az első pécsi proficsapat vesztét – elfeledett élvonalbeli futballklubok, 8. rész

Képes Sport
10 perce

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
39 perce

Vb 2026: az Egyesült Államok helyett Mexikóban edzenek az irániak

Foci vb 2026
1 órája

Szerb játékos búcsúztatta Marozsánt a Roland Garros első fordulójában

Tenisz
1 órája

A mieink inkább az Egyesült Államokra figyelnek, mint a britekre a jégkorong-vb-n

Jégkorong
1 órája

Baráth György: A bennmaradás a műtött szívemnek igazi gyógyír

Minden más foci
1 órája

Sofron István: Nagyon nagy dolog ezt a számot elérni!

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik