Tovább tart a pápai átok a Vasas ellen

Vágólapra másolva!
2011.05.10. 20:04
null
Küzdelem volt, de csak egy-egy gól született a Vasas–Pápán (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A labdarúgó NB I 28. fordulójában a Vasas Beliczky Gergő közeli találatával vezetett a Lombard Pápa ellen az Illovszky-stadionban, ám a vendégek Bali Péter lesgyanús góljával egyenlítettek. A mérkőzésen mindkét csapat kapusa nagy bravúrokat mutatott be, sőt a Vasas a 92. percben megnyerhette volna a meccset.

 

Napfényes, kiváló futballidőben fogadhatta a fordulót a hetedik helyen kezdő Vasas a 12. Lombard Pápát. A hazaiak számára kisebb visszavágási vágy is volt, legutóbb ugyanis 2004. április 17-én nyertek a bakonyaljaiak ellen.

A mérkőzés hatalmas vendéglehetőséggel kezdődött. Denisz Rebrik szögletét Bárányos Zsolt fejelte kapura, de Kovács Gábor a gólvonalról kivágta a labdát. Válaszként szintén egy Zsolt, a vasasos Gáspár bólintott a keresztlécre, s a labda visszapattant a mezőnybe.

A 12. percben elképesztő ziccert maradt ki! Rezes László ugrott ki a pápai védők közül, egy lövőcsellel elfektette Szűcs Lajost, majd 15 méterről, centikkel a bal alsó sarok mellé gurított. Öt perccel később viszont már gólnak örülhettek a hazai szurkolók. De csak néhány másodpercig... Lisztes Krisztián beadását Ferenczi István lesről fejelte a jobb alsó sarokba.

Kiegyenlített játék folyt a pályán, mindkét csapat kapusának akadt dolga. Előbb Németh Gábor imádkozta ki Zoran Supics fejesét, majd a kolumbiai César Quintero 25 méteres bombáját tolta nagy bravúrral szögletre.

A másik oldalon Szűcs Lajos sem unatkozott: Lázok János 20 méteres szabadrúgását a jobb felső, míg Lisztes 28 méteres kísérletét védte szintén nagy bravúrral.

A hátralévő időben Lázok és Bárányos szerezhetett volna gólt, az angyalföldi játékos 15-ről jócskán kapu fölé lőtt, míg pápai kollégájának kísérletét Németh kapus fogta. Gól nélküli döntetlennel vonulhattak szünetre a csapatok.

A második játékrész halványabb játékkal és némi Vasas-fölénnyel kezdődött. Lisztes előtt adódott nagy lehetőség, de Supics belevetődve mentette meg csapatát a góltól. Ezután Rezes lövése nem sokkal kerülte el a kaput, majd megszületett a várva várt gól.

A 67. percben Lisztes Rezeshez passzolt a bal oldalon, aki középre adott, ahol az érkező Beliczky Gergő közelről a kapuba pörgette a labdát. 1–0

Gól ide vagy oda, a csapatok nemigen pörögtek fel. Egy-egy átlövési kísérlet adódott mindkét oldalon, de sem Lazar Arsics, sem Rebrik lövése nem találat utat a kapuba. Aztán a 87. percben igen kalandos úton egyenlített a Pápa.

Egy kapu előtti tömörülés után az egyik hazai játékos rárúgta a labdát egy vendégre, akiről az Bali Péter elé került, a pápai csatár pedig – lesgyanús helyzetben – nyolc méterről a kapuba lőtt. 1–1

A 92. percben a Vasas megnyerhette volna a meccset, de Dusan Mileusznics lövését Szűcs bravúrral mentette a jobb alsó sarok elől.

Legfrissebb hírek

NB III: 23 fordulónyi veretlenség után kikapott a Nagykanizsa, két pontra csökkent az előnye

Labdarúgó NB II
10 perce

A Tatabánya ellen szakadt meg a Gyirmót nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB II
16 perce

Bajnok a Kisvárda, kiesett a Tatabánya, a Vasas nyögvenyelősen nyert – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
17 perce

Visszavágott az őszi vereségért a Mezőkövesd a Soroksárnak

Labdarúgó NB II
18 perce

A meccs emberének választott Pergel Andrej hálás, hogy megkapta a lehetőséget a válogatottban

Kézilabda
27 perce

Románia kis híján lemaradt; Ausztria szoros csatában győzött – kialakult a férfi kézilabda Eb teljes mezőnye!

Kézilabda
42 perce

Az Inter a szakadó esőt és a Torinót is legyőzte, tovább harcol az olasz bajnoki címért

Olasz labdarúgás
46 perce

Egy góllal megverte a DAC a nagyszombatiakat

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik