ETO: Verebes, Szentes, Palotai, Hidegkuti is „szektort kap” Győrben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.19. 13:06
Címkék
Ünnepséggel fejeződik be a labdarúgó NB I idénye a Győri ETO FC számára: a klub hatvan legendájáról nevezik el a győri stadion szektorait szombaton a Kaposvári Rákóczi elleni mérkőzés előtt.

„Országosan egyedülálló ünnepet szervezünk, amelyre a visszajelzések alapján legalább százötven résztvevőt várunk – mondta Horváth Cs. Attila, a Győri ETO FC klubmenedzsere a csütörtöki sajtótájékoztatón. – A stadionunk szektorait és páholyait az ETO hatvan legendájáról nevezzük el, olyanokról mint Baróti Lajos, Hidegkuti Nándor, Szusza Ferenc, Verebes József, a játékosok közül pedig többek között Palotai Károly, Keglovich László, Orbán Árpád, Póczik József vagy Szentes Lázár.”

A sportvezető hozzátette, a legendák, illetve hozzátartozóik emléklapot és örökös bérletet kapnak ajándékba. A szektoroknál egy fotó és egy rövid ismertető emlékeztet majd a kiváló sportemberekre.

„Nemes kezdeményezésnek, jó ötletnek tartjuk az elnevezést. Több egykori játékostársammal beszéltem erről és egyöntetű volt a véleményük. Örök emléket állítanak ezzel azoknak, akik sokat tettek a jelenleg százhét éves klubért” – fogalmazott a korábbi kiválóságok nevében Szabó Ottó.

Az ETO bérletesei szombaton egy kitűzőt kapnak ajándékba, a B-közép tagjai pedig ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzést.

Csertői Aurél, a Győri ETO FC vezetőedzője a szombati találkozóról és a felkészülésről beszélt. „Bár a három ponton kívül más tétje nincs a Kaposvár elleni mérkőzésnek, szeretnénk győzelemmel búcsúzni a közönségünktől – mondta a tréner. – Ji-Paraná eltiltás miatt nem játszhat, Pilibaitist válogatottbeli kötelezettségei miatt elengedtem szabadságra, Djordjevics és Sztanisics pedig sérüléssel bajlódik. Valószínű, hogy újoncot avatunk az U19-es válogatott Windecker József személyében.”

Csertői elárulta, a mérkőzést követően háromhetes szabadságra mennek a játékosok, a felkészülés június 14-én kezdődik és öt hétig tart. A keretben jelentős változások várhatók, ezekről azonban az utolsó bajnoki mérkőzés előtt nem akart nyilatkozni.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert és Márton Luana lett 2025 legjobb sportolója; Vedran Bosnic szerint a tökéletesnél is jobb meccs kell a Szolnok továbbjutásához

E-újság
1 órája

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2 órája

Keddi sportműsor: fontos BL-meccset játszanak a szolnoki kosarasok

Minden más foci
2 órája

Elbukta a városi rangadót, hazai pályán esett ki a PSG a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2 órája

Továbbra is rossz passzban a Sevilla, ezúttal a Celtától kapott ki

Spanyol labdarúgás
2 órája

Serie A: a Juventus öt góllal küldte haza a Cremonesét

Olasz labdarúgás
3 órája

Szoboszlai hatalmas gólt lőtt, a Liverpool simán továbbjutott az FA-kupában

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik